back to top
KezdőlapTouring CarTCRHazai győzelem született az ETCR zolderi fordulójában

Hazai győzelem született az ETCR zolderi fordulójában

-

A belga Maxime Martin gyűjtötte a legtöbb pontot Zolderben, ezzel megtörte a Cupra eddigi egyeduralmát az ETCR-ben.

Időmérő

Vernay és Martin voltak a két csoport leggyorsabbjai az időmérőn. Az egyik sikán levágása miatt főleg a Hyundai pilótákat sújtotta büntetés, Azcona mindkét körét elvesztette emiatt.

Martin technikai probléma miatt kihagyta az első szabadedzést, ennek ellenére második nekifutásra gyorsabb volt Ekströmnél.

Jordi Gené hűtőgondok miatt nem tudott részt venni az időmérőn, váltótársa, Tom Blomqvist azonban még nem szenvedett a problémától.

Negyeddöntők

Vernay a rajtot, Tambay az első kanyart rontotta el az első menetben, így Blomqvist állt az élre. Szoros csatában később a harmadik helyre is visszaesett, azonban mégis ő örülhetett a végén, ahogy legyorsulta csapattársát a célvonal előtt.

„Alsó ágon” Michelisz már az elején komoly csatába keveredett Bruno Spenglerrel, és ezzel Venturininek ajándékozták a jobb elődöntős helyet.

A másik csoportban Martin folytatta jó formáját, így Ekström előtt ért célba. Azcona jutott még az első elődöntőbe, miután Catsburg helyezkedése a rajtnál hozzásegítette az futamgyőzelemhez.

Elődöntők

Elsőként Tambay szerzett elégtételt Blomqvist utolsó méteres előzésén, majd Spengler gyűrte le a vele szemben felálló Vernay és Michelisz párosát.

Martin eközben megállíthatatlan volt, bár a címvédővel és a WTCR éllovasával kellett megküzdenie. Ekström támadta meg a rajt után, de rajtavesztett, mert egy kanyarral később Azcona el tudott menni mellette.

A második kör végén Ekström egy agresszív manőverrel leterelte a spanyolt az utolsó sikánban, aki a kavicságyon keresztül kisebb sebességgel könnyű préda lett a célegyenesben.

Catsburg beugróként beárazta az ETCR mezőny rangidősét Jordi Genét, illetve a negyeddöntőben két nagy elfékezést produkáló Filippit, miután magabiztos győzelmet aratott ellenük.

Döntők

A Tambay-Blomqvist tandem behúzta az első két helyet, mögöttük az Alfa Romeókat kitaktikázó két Hyundai végzett. Michelisz a startnál több energiát elhasználva került eléjük az utolsó helyről, Vernay a verseny végére meg is előzte.

Catsburg megint hátvédet játszott Azconának, lefoglalta Mattias Ekströmöt, így az élen Martin és a spanyol eltudtak húzni tőlük.

A Romeo Ferraris győzelemmel hangolt a soron következő (vallelungai) hazai ETCR futamukra, hiszen Maxime Martin lett a hétvége királya. A bajnokságot továbbra is Tambay vezeti Ekström előtt.

A bajnoki állás:
# Pilóta Márka Pont
27 🇫🇷 Adrien Tambay Cupra 363
1 🇸🇪 Mattias Ekström Cupra 342
36 🇧🇪 Maxime Martin Alfa Romeo 300
96 🇪🇸 Mikel Azcona Hyundai 268
10 🇬🇧 Tom Blomqvist Cupra 262
7 🇨🇦 Bruno Spengler Alfa Romeo 223
69 🇫🇷 Jean-Karl Vernay Hyundai 171
5 🇭🇺 Michelisz Norbert Hyundai 170
28 🇪🇸 Jordi Gené Cupra 165
21 🇮🇹 Giovanni Venturini Alfa Romeo 155
40 🇮🇹 Luca Filippi Alfa Romeo 97
88 🇳🇱 Nicky Catsburg Hyundai 94
31 🇮🇹 Kevin Ceccon Hyundai 72