KezdőlapTouring CarTCRMichelisz egy parádés előzéssel újra a dobogón zárt

Michelisz egy parádés előzéssel újra a dobogón zárt

-

A TCR World Tour második hétvégéjén már két magyar is volt a mezőnyben, és ezúttal is jó eredményeknek örülhettünk.

Michelisz győzelemmel kezdődött a TCR World Tour!

Losonczy Levente is csatlakozott a TCR Europe mezőnyéhez a spa-francorchamps-i második fordulóra, így Michelisz Norberttel együtt két honfitársunk is ott volt a mezőnyben. Az időmérőn Losonczy két tizeddel a csapattársa mögött végzett, így rajtolhatott a 22. helyről.

Michelisz addig a nyolcadik helyet tudta megszerezni a megváltozott erősorrendnek köszönhetően. Az időmérő után a Lynk & Co tűnt a legerősebb márkának, és jól látszott, hogy az Audi pályázhat a fordított rajtrácsos sikerre.

Az első futamon Yann Ehrlacher tudott győzedelmeskedni, Losonczy a 19. helyen ért célba, míg Michelisz megtartotta rajthelyét.

A második futamon viszont a harmadik helyről rajtolhatott a Hyundai gyári pilótája, a TCR Europe mezőnyének tagjai közül. A rajtnál Felipe Fernandez Audijával keveredett harcba, és ketten egyszerre jöttek át az Eau Rouge-on is, de végül a magyar versenyző került előrébb a hosszú egyenes végén.

Addigra a pole-ból induló John Filippi már elhúzott előttük, így a nyolc körös versenyen kevés idő maradt az előzésre. A harmadik helyre Filippi csapattársa, Tom Coronel jött fel, és tartotta nyomás alatt, Micheliszt, aki többször védekezésre is kényszerült emiatt.

Közben felért rájuk az első Lynk & Co Santiago Urrutia személyében, ami miatt Coronel már inkább hátrafelé figyelt az utolsó körökben, így Michelisz el tudott lógni tőle. Filippit azonban már nem tudta utolérni, így maradt a második helyen.

Eredményének köszönhetően Michelisz maradt a tabella élén, és három ponttal előzi meg Ehrlacher-t.

Michelisz egy utolsó körös előzésnek köszönhetően áll az élen az első forduló után