KezdőlapTouring CarWTCRGuerrieri: a Lynk & Co ügyesen játszott a súlyokkal

Guerrieri: a Lynk & Co ügyesen játszott a súlyokkal

-

Már csak egy forduló van hátra az idei WTCR szezonból, Yann Ehrlacher pedig meggyőző előnnyel vezet. Egyik riválisa, Guerrieri úgy véli, mitől volt jobb eddig.

Vervisch 36, Guerrieri 37, Vernay pedig 56 ponttal van a francia mögött, már ami a többi márkák képviselőit jelenti. 60 pontot lehet még szerezni, így egyiküknek sem lesz egyszerű dolga, ha el akarják csípni a bajnokságot Ehrlacher orra elől.

Guerrieri 2019 és 2020 után is versenyben lesz az utolsó hátvégén, de keserűen már most leírta esélyeit.

„Jól játszottak a kompenzációs súlyokkal. Volt egy hosszútávú tervük, nekünk legutóbb jobban kellett támadnunk, mint év elején.”

Muller, Björk, Ehrlacher, PriaulxLynk & Co, FIA WTCR, racingline.hu
Fotó: Florent Gooden/FIA WTCR

Az argentin pilóta nehezen kezdte az évet, és annak ellenére javított az eredményein, hogy a Honda nehezebb lett.

„Az első versenyen harmadik rajthelyről nem indult az autóm, és szintén a startnál voltak gonjaim egy másik esetben.”

„Szeretnék pozitív maradni, de túl sok pontot veszítettem el ahhoz, hogy egy az egyben küzhessek meg a bajnoki címért. Látom, hogy az erős időmérő több súly ad nekünk, de pontokat nem.”

„Yann Ehrlacher nem állt meg, minden fordulóban pontot szerzett. Én is, de nekem voltak gondjaim. Amíg a matematika életben tartja az esélyeinket, addig reménykedünk.”

„Nekem az első versenyen voltak gondjaim, ki tudja, neki talán az utolsón lesznek.”

Ismeretlen terepre érkezik majd a mezőny, most először Szocsiban rendeznek majd WTCR hétvégét, november 27-én és 28-án.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Esteban Guerrieri (@eguerrieriok) által megosztott bejegyzés

Guerrieri bajnoki esélyei ellenére nem tudta elhódítani eddig a címet, frusztrálsága miatt pedig más sorozatokban is nézelődik. Nemrég DTM autót tesztelt Le Castellet-ben, és egy Hypercar projekttel is összekötötték már a nevét.