Miután itthon egy baleset miatt nem sikerült jó időmérős helyét dobogóra váltania, Michelisz Norbert két év óta első győzelemével vigasztalódhatott a WTCR Autodrom Moston rendezett fordulójában.
Időmérő
Az időmérőn a bajnokság második helyezettje, Santiago Urrutia már az első részben kiesett, ezért nem nyílt lehetősége az erős pontszerzésre.
Ezzel szemben a Hondák remekeltek két argentin pilótájukkal. Guerrieri révén be is jutottak a top 5-be, Azcona, Michelisz, Vernay és az éllovas Ehrlacher mellett.
A tizedik helyet a szabadkártyás Petr Fulín csípte el hazai pályán, így ő is nagy reményekkel várhatta a vasárnapi versenyeket.
Azconát nem tudták elcsípni a többiek, de mögötte szinte azonos idővel végzett Michelisz, Ehrlacher és Guerrieri.
Első verseny
Petr Fulínnak nem hozott szerencsét a pole, kuplung problémák miatt már az elején visszacsúszott, ezzel kavarodást okozva a mezőnyben.
Michelisz meglökte Mullert, aki ezzel nekicsúszott a cseh versenyzőnek. Berthon nem tudta kikerülni Fulínt, ezzel mind a ketten kiestek a versenyből.
Így a két argentin hondás, Girolami és Guerrieri találták magukat a mezőny élén, mögöttünk pedig felállt a Lync & Co-vonat. Ehrlacher, Muller és Björk egymást követték, utánuk következett a legjobb Hyundai, Vernay.
Michelisz a hetedik lett, a Zengősök pedig mindhárom autójukkal pontot szereztek a friss Európa-kupa győztes Azcona (8.), Huff (9.) és Boldizs (15.) teljesítményének köszönhetően.
Girolami ezzel az idei kilencedik győztes lett kilenc verseny alatt.
Második verseny
Santiago Urrutia egy merész első féktávot követően beleakadt a mezőnybe, így egy újabb rajtbalesettel indul a futam. Huff és Tarquini kiesett, miközben Michelisz megelőzte Azconát, ezzel az élre állt.
A versenyt piros zászlóval megszakították a takarítás erejéig, innen safety caros start következett. Azt követően nem változott az élen a sorrend. Michelisz és Azcona elszakadtak a többiektől, és folyamatosan váltották a leggyorsabb köröket.
Az előző verseny győztese, Girolami defekt miatt visszaesett, amiből többek között Boldizs is profitált belőle, idei legjobb eredményét beállítva 13. lett.
Michelisz győzelmének köszönhetően feljött a bajnokság 8. helyére, lemaradása 42 pont Ehrlacher mögött, előtte 9 ponttal van egy márkatársa, Vernay, az 5. helyen.
View this post on Instagram