back to top
KezdőlapEndurance50-es évek újratöltve: kiszaladt az égő autóból, majd rágyújtott a versenyző

50-es évek újratöltve: kiszaladt az égő autóból, majd rágyújtott a versenyző

-

Szürreális jelenetek a nürburgringi 24 órás verseny edzésén, aminek láttán le kell ellenőriznünk, hogy milyen évet írunk.

A videó ugyanis friss, valóban az idei verseny hetén készült, ám azon valami olyan mozdulatsor játszódik le, amit az autóversenyzés hőskorából sokkal könnyebben el tudnánk képzelni.

A félelmetes Nodschleifén zajló egynapos verseny ugyan a világ leghíresebb 24 órásainak egyike, ám kevésbé professzionális keretek között zajlik, mint Le Mans – jóval több kalandor, ismeretlen név, úrversenyző jelenik meg a mezőnyben. Ebből is fakad, hogy olyan tárgyak is előkerülhetnek az autókból, amelyek egy versenypályán, éles bevetés közben egyáltalán nem megszokottak.

A második szabadedzés során Raphael Hundeborn 775-ös Audija lángra kapott a motorháztető alatt. A versenyző félrehúzódott, kiszaladt az autóból és a gumifalon átbucskázva biztonságba helyezte magát, a tűzoltócsapat pedig pillanatok alatt ott termett és megkezdte a lángok megfékezését.

Miközben ez zajlott, Hundeborn elővette mobiltelefonját, ami normál esetben nincs kéznél egy autóversenyzőnek. Ez persze még nem a régi időket idézi, az viszont igen, hogy a következő tárgy, ami előkerült a zsebéből, egy szál cigaretta és egy öngyújtó volt…

@will_origon1

♬ eredeti hang – Will_Origon