KezdőlapEnduranceA kevés Hypercar ellenére a WEC elutasított egy gyártót 2022-re

A kevés Hypercar ellenére a WEC elutasított egy gyártót 2022-re

-

Bár a tavalyi három állandó Hypercar indulója idén ideális esetben is csak hatra bővül, a WEC egyelőre nem kért a ByKolles projektjéből.

2023-ben a Ferrari, az Audi és a Porsche csatlakozik az Endurance Világbajnokság legmagasabb osztályához. Addig azonban limitált a küzdelem a Hypercarok között.

Tavaly a két Toyota, illetve az LMP1-es Alpine osztotta el a dobogókat. A Glickenhaus két autójával pedig csak ritkán volt ott a rajtrácson.

Idén egy gépet mindenképp ígért az amerikai csapat, rajtuk kívül a Peugeot érkezik két autóval. Könnyen lehet azonban, hogy a franciák a sebringi nyitányon még nem lesznek ott.

Ütemterv szerint még egy gyártóra, a ByKollesre lehetne még számítani, de – mint kiderült, nem az idő, hanem – a WEC mondott nekik nemet az indulásra.

A német csapat a koronavírus előtt jelentette be, hogy csatlakoznak az új sorozathoz, azóta viszont csak kétszer adtak hírt magukról.

Legutóbb áprilisban jelentettek be két pilótát: a korábbi Formula E versenyző Tom Dillmannt, illetve a WTCR-ben szereplő Esteban Guerrierit.

A WEC idei rajtlistáján rekordszámú résztvevő van, amit a sorozat 10. évének méltó ünnepléseként aposztrofált a vezetőség. A világbajnokság főnöke, Frederic Lequien elhintette, éppen emiatt nem volt szükség egy félig felkészült indulóra.

„Az elbíráló bizottság úgy döntött, hogy nem áll rendelkezésünkre minden feltétel ahhoz, hogy elfogadjuk a nevezésüket.” – mondta a francia az új gyártóról. Utána hozzátette, a túl sok nevező a „jó fajta problémák” közé tartozik.

Az egyik fontos kitétele az LMH autóknak, hogy a csapatoknak bizonyítottan együtt kell működnie egy autógyártóval. A ByKolles azonban privát alakulatként nem tud ilyet felmutatni. A motorsport.com értesülései szerint a Vanwall név használatát szerezték meg, így az ő nevükkel látnák el az autót.

Bár versenyről-versenyre nem nevezhetnek, a ByKolles így is indulhatna a Le Mans-i 24 óráson, ahogy ezt a Glickenhaus is megteszi a második autójával. Az eredeti terveik szerint a Peugeot-hoz hasonlóan ők is csak Spában indultak volna először.