back to top
KezdőlapEnduranceMegfázásnak gondolták a bordatörést, kidőlt az év legfoglalkoztatottabb női versenyzője

Megfázásnak gondolták a bordatörést, kidőlt az év legfoglalkoztatottabb női versenyzője

-

Fokozott figyelem övezi idén az autósportban a francia Doriane Pint, aki viszont most néhány hétre kénytelen szüneteltetni a versenyzést, emiatt pedig a Le Mans-i 24 órásról is lemarad.

Idén Pin felemelkedett a legígéretesebb fiatal női versenyzők közé, hiszen több csapat foglalkoztatja, különféle autókkal három különböző bajnokságban fut teljes szezont, emellett pedig az eredményei is biztatók.

Pin az elmúlt hétvégén a Formula Regional Európa-bajnokság (FRECA) spái fordulóján szerepelt, ahol azonban a második versenytől visszalépett. Csapata, az Iron Dames akkori közlése szerint megfázáshoz hasonló tünetek által okozott fájdalmai miatt pihen a 20 éves francia, ám most maga Pin egy videóüzenetben jelentette be: az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy valójában bordarepedései miatt érezte magát rosszul, amiket egy korábbi, meg nem nevezett baleset során szedhetett össze. A sérülés miatt rövid kihagyás vár rá, az viszont a legrosszabb pillanatban érte: nem indulhat a Le Mans-i 24 óráson a május 15-16-i hétvégén, ellenben tervei szerint egy héttel később az F1 Academy barcelonai fordulóján már ott lesz.

Pin idén a Formula Regional és a női F4-es széria mellett a WEC LMGT3-as kategóriájában is versenyez, és már tavaly is rajthoz állt Le Mans-ban az LMP2-es kategóriában Danyiil Kvjat és Mirko Bortolotti csapattársaként. Idén az Iron Dames női különítményének tagja Sarah Bovy és Michelle Gatting oldalán a hosszútávú versenyzésben. A FRECA-ban – ahol a 32 fős mezőnyben egyelőre adós a pontszerzéssel – szintén az Iron Dames versenyzője, míg az F1 Academyben a Prema és a Mercedes támogatásával versenyez, és a második a tabellán, ám győzelme mellett volt már egy nagy bakija is. De idén versenyzett már az emírségek F4-es szériájában és a daytonai 24 óráson is, vagyis sűrű 2024-es programja a férfiakkal összevetésben is megsüvegelendő.