csütörtök, január 20, 2022
KezdőlapEnduranceWEC: Hiperautó építését fontolgatja a Ferrari

WEC: Hiperautó építését fontolgatja a Ferrari

-

Visszatérhet a hosszútávú versenyzés csúcskategóriájába a Ferrari, miután az olasz gyártó komolyan fontolgatja, hogy az új szabályrendszer szerint épít majd autót.

1973-ban képviseltette magát a Ferrari a sportautózás elitjében, ám az ősszel fontos döntést fognak hozni Maranelloban, ahol arról döntenek majd, hogy milyen projektbe vágjanak bele. A lehetőségekről Antonello Coletta a vállalat sportautós projektjéért felelős vezetője nyilatkozott.

„Minden ajtó nyitva áll előttünk. Az érdeklődés a csúcskategória iránt továbbra is fennáll és minden lehetőséget megvizsgálunk köztük az LMDh-t (Le Mans és az IMSA közös szabályrendszere) és az LMH-t (Le Mans Hiperautós géposztály)” – kezdte.

Coletta azt is hangsúlyozta, hogy az alapelvük az lesz, hogy saját maguk építsék meg a kasztnit is (nem pedig az LMP2-es kasztnit használva, amire épül az LMDh autói).

„A legfontosabb kérdés, hogy az új projektben mennyire tudunk kapcsolatot teremteni a közúti autókkal. A saját építésű monocoque az kötelező, és majd elválik, hogy ebből a jövőben tudnánk-e egy új közúti szuperautót létrehozni.” – indokolt.

Az olasz szakember végül azt is hozzátette, hogy a COVID-19 miatt ezt a témát egyelőre jegelték, de reméli, hogy majd a szeptemberi Le Mans-i 24 órás verseny után újra kezdhetik a tárgyalásokat.

A Ferrari egyébként a kezdetek óta jelen volt azokon a tárgylásokon, aminek eredményeként 2018 végén megalkották az LMH kategóriát, ám tavaly tavasszal az Aston Martinnal és a McLarennel karöltve tájékoztatták az FIA-t, hogy túl drágának találják ezt. Emiatt alakult meg a második, párhuzamos hiperautós osztály az LMDh, amelyben az Aston Martin bejelentette, hogy Valkyrie autójával részt fog venni, ám idén februárban ezt lefújták.

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek