A szombati második verseny után mindenütt lenyugodtak a kedélyek. A Tankpool24 is remek munkát végzett, mivel sikerült a versenykamiont ismét harcképesre varázsolniuk. Norbi ezt újfent azzal hálálta meg a csapatnak és a kilátogató 32.000 nézőnek, hogy immáron 2:18-as időn belül szerezte meg a pole pozíciót. A repülőrajt Adam Lacko-nak jobban sikerült, de Norbi a Mercedesszel tartotta a […]
A szombathelyi Kiss Norbert határozott célokkal indult neki a hazai kamionos hétvégének, és ennek a munkának már pénteken nekilátott csapatával, a Tankpool24 Racing Team-el. Már a pénteki szabadedzéseken látszott, hogy jól sikerült a felkészülés az egy hónapnyi szünet alatt. A Mercedes új motorja jól muzsikál, így mindenki nagyon várta a szombati első versenynapot. Az időmérő […]
Krasznai János nevét mindenki ismeri, aki kicsit is szereti a magyar autósportot, és azon belül nem is feltétlenül a kamionverenyzést. A Hungarocamion egykori sofőrjéből legenda lett, 1989-ben az Európa-bajnokságon 3. lett az összetettben, és négy éven keresztül képviselte hazánkat sikeresen a nemzetközi mezőnyben. Igen ám, de hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy rajta kívül bizony szép […]
A kamionversenyzőknek is véget ért a nyári szünet, és míg a Forma-1-es kollégák Spa-Francorchamps felé veszik az irányt, addig előbbiek a Hungaroringre érkeznek. A magyar helyszín az ötödik forduló a kilenc állomásos idei szezonból, és a mi versenyünk a kezdete a monstrumok kelet-európai turnéjának. A következő héten ugyanis már a Cseh Köztársaság felé veszik az […]
Jó egy hónapja remekelt Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnok a Slovakia Ringen, mivel mindkét főfutamot megnyerte, és ezzel feljött a bajnoki tabella második helyére. Ahogy a Forma-1-ben, a kamionosok világában is most volt a nyári vakáció, de a szombathelyi pilóta cseppet sem unatkozott. A királykategóriával ellentétben az ETRC-ben lehet a kamionokon dolgozni a több hetes […]
Olyat álmodott meg, a Truck Race Promotion Kft., azaz a magyar kamionos futam promótere, ami még sosem volt. A kamionversenyzés első hőskorszakában 1987-1990 között a Hungarocamion volt a verseny szervezője, és a saját flottájuk javarészt Rábákból álltak a másik telepükön pedig SCANIA-k, IVECO-k, Mercedesek, Renault-k teljesítettek szolgálatot a közúton, de 1987-ben a Hungaroringen is. Igen ám, de a cég indulásakor bizony […]
A kétszeres Európa-bajnok Kiss, egyike Magyarország legsikeresebb valaha volt autóversenyzőinek. Bő három évtizede volt azonban valaki, aki inspirálta a fiatal Kisst, és miatta is autóversenyző akart lenni. Ez a valaki nem más volt, mint honfitársa, Krasznai János. Ahogy ma Norbi, Krasznai is kiemelkedő versenyzője volt a kamionos Európa-bajnokságnak, pedig akkoriban ez a széria még egy […]
Győrtől alig 10 kilométerre található a Rábaring, Écs mellett. Az egykoron a magyar teherautógyár tesztpályájának épült létesítmény már sok vihart megélt, de jó ideje komolyabb rendezvény nem járt ott. Az idén majd 30 éves aszfaltcsíkra most azonban újra visszamerészkednek a járművek, még ha nem is versenytempóban, pedig volt itt régen gyorsasági OB is, rally, és […]
A hungaroringi forduló elé a Slovakia Ringre látogatott a Kamion Eb mezőnye. A versenyhétvégét igencsak sikeresen zárta Kiss Norbi, melyről ITT és ITT olvashattok, míg alább a helyszínen készült képeinket nézegethetitek meg. [Best_Wordpress_Gallery id=”28″ gal_title=”ETRC 2017, Slovakia Ring”]