Az örömteli tegnapi nap után a hangulat vasárnap tovább fokozódott Dunaszerdahelyen, hiszen újabb győzelmet és egy harmadik helyezést szerzett Kiss Norbi. Ezzel az eredménnyel a szombathelyi fiú feljött a második helyre a bajnoki összetettben. Az időmérő edzés ezúttal nem sikerült olyan jól mint szombaton, a hétvége harmadik versenyének rajtja viszont annál inkább. Az első helyről ezúttal Jochen […]
Kiss Norbi szereti tartani a szavát: győzni jött a Slovakia Ringre, és rögtön be is húzta a szombati első versenyt. Ez az érzés persze nem ismeretlen a számára, mert pár éve már nyert itt a Team Unicorse színeiben az ETCC-ben, így talán kijelenthetjük azt, hogy pályaismeret terén a magyar fiú némi előny birtokában érkezett Dunaszerdahelyre. […]
Először szerepel a FIA ETRC versenynaptárában a Dunaszerdahely melletti Slovakia Ring, így a 6 kilométer hosszú pálya mindenkinek az újdonság erejével hat majd. Nem így Kiss Norbinak, aki versenyzőként, vagy instruktorként bizony már jól ismeri a a felvidékiek büszkeségét, és több nagy teljesítményű túra és sportautóval is rótta már itt a köröket, hivatalosan, vagy privát […]
Először lesz a kamion Európa-bajnokság egyik helyszíne a Slovakia Ring. Az idei negyedik futamhétvége Dunaszerdahelyen lesz, a hosszú és változatos majdnem 6 kilométernyi pályán. Korábban volt már itt WTCC és Blancpain GT verseny is, de a motorsportok monstrumai még nem jártak a szomszédainknál, így hatalmas az érdeklődés. Az sem kérdés, hogy a legnépszerűbb ezen a […]
Reálisnak látja és célként tűzte ki a futamgyőzelmeket a kamion Európa-bajnokság augusztus 26-27-i mogyoródi versenyhétvégéjére Kiss Norbert, a sorozat kétszeres bajnoka, aki az elmúlt hétvégén kétszer állt a dobogón a Nürburgringen. A 32 éves szombathelyi pilóta az MTI-nek adott interjújában azt mondta, a Hungaroring karakterisztikáját tekintve hasonlít a Nürburgringre, sőt, a magyar pálya még lassabb […]
Kiss Norbit vasárnap sem fogadta kegyeibe az időjárás, se a többi 20 versenyzőt az Eifel hegység lábánál, mivel a verseny rajtja előtt elkezdett esni az eső. A mai időmérő edzést azonban még szárazon futották és a szombathelyi pilótának a legjobb időt sikerült autóznia. Ez hatalmas eredmény, így az első futamon a magyar pilóta indulhatott a […]
Az év nemzetközi szinten legjobban várt versenyhétvégéje már a tegnapi nappal megkezdődött és Kiss Norbi rögtön le is tette a névjegyét. A sűrű kamionos események miatt itt a Nürburgringen már pénteken lezajlott az időmérő edzés és a Superpole is. A szombathelyi pilóta az etap végén második lett és az egyik helyi hős, Jochen Hahn mellett […]
Az év egyik legkomolyabb megmérettetésére készül Kiss Norbi a Nürburgringen, akinek szinte hazai pálya immáron a német csapata, a Tankpool24 Racing Team miatt a német aszfaltcsík. A mezőny ilyenkor majdnem megduplázódik, hiszen akár Franciaországból, Angliából is érkeznek résztvevők, hiszen mindenki felfokozott hangulatban várja azt a versenyt, amely már a kezdetek kezdete óta része a versenynaptárnak. […]
Egy nagyobb szünet után folytatódik a kamion Európa-bajnokság, és Kiss Norbi az év legkomolyabb versenyére készülhet Németországban, a kontinensviadal őshazájában. Az ADAC Truck Grand Prixnek a Nürburgring ad otthont, és idén 21 kamion nevezett be. Eddig két versenyhétvége ment le a kilencből, de már elmondható az, hogy roppant szoros a bajnokság. És most jön még […]