KezdőlapFastest SlapHülkenberg: IndyCarban nem olyan extrém a G-erő terhelés, de hűha!

Hülkenberg: IndyCarban nem olyan extrém a G-erő terhelés, de hűha!

-

Nico Hülkenberg hétfőn a Barber Motorsports Parkban kóstolt bele először az IndyCarba. Elismerte, hogy „be kell kullognia egy konditerembe”, mivel az autók kormányzása brutális erőt igényel.

A német pilóta egy Arrow McLaren SP-t tesztelt a Barberen, és több mint 100 kört tett meg. A legjobb ideje 77,454 mp volt. Ezzel alig több mint egy másodperccel maradt csak el az iramot diktáló David Malukas mögött. Ez volt a korábbi F1-es versenyző első IndyCarral tett próbálkozása. A teszt állítólag inkább azért volt, hogy Hulkenberg megnézze, élvezi-e ezeket az autókat, mint pedig azért, hogy a McLaren leszerződtetné esetlegesen a jövőben.

Hülkenberg, a Racing Point színeiben tavaly teljesített három beugrása óta nem versenyzett együléses autóban. Most azt mondja, kellett egy kis idő, mire megtalálta a helyét, mivel az autó nagyon különbözik attól, amivel eddig versenyzett. Erről a Racernek mesélt:

„Eltartott reggel ez a dolog egy ideig. Volt itt pár olyan dolog, mint például az aeroscreen. Nem sok levegő jött be, és reggel gondjaim voltak vele, így egy kicsit nehéz és trükkös volt, hogy fizikai szempontból azonnal nagyon elégedetten érezzem magam az autóban.

Ebédidőre úgy éreztem, hogy jól haladok, és egy kicsit jobban lendületbe jöttem, és akkorra már a köridők és a teljesítmény is megérkezett. Mindenképpen el kell mennem az edzőterembe! Megerősíthetem, hogy ezeknek a kormányzása brutális! Hűha! Mindig más, amikor saját magad tapasztalod meg, de a kormányterhelés elég lenyűgöző, nagyon nehéz. Ezeknél az autóknál a G-erő terhelése még mindig jelen van, nyilván nem olyan extrémen, mint az F1-ben, de még mindig adott, és a kormányterhelés ezzel együtt egy nagyon is fizikailag megterhelő autóvá teszi. Már egy éve nem ültem versenyautóban, szóval először is ez igazán remek volt most újra. Persze, teljesen más, mint egy Forma-1-es autó, egyszerűen az egész érzés, az élmény, a hang, az üléspozíció – minden más. Szóval ezt még meg kellett szoknom, de úgy vélem, hogy ez egy jó és sikeres nap volt az én szemszögemből nézve, és örülök, hogy lehetőséget kaptam itt. Remek móka volt.”

Ugyan az autó más, de a McLaren IndyCar csapatával dolgozni nagyjából ugyanolyan, mint egy F1-es csapattal dolgozni, állítja:

„Jó volt a csapattal dolgozni, nagyon profik. Eléggé F1-es stílusú, azt mondanám. Nyilvánvalóan más itt kint a pitfalon, meg minden, de ami a munkamódszerüket illeti, és azt, hogy miről beszéltek, meg minden ilyesmi, nagyon hasonló a Forma-1-hez.”