back to top
KezdőlapFormula 1A Ferrari pilótái nem képesek eldönteni, hogy rendezték-e a nézeteltérésüket

A Ferrari pilótái nem képesek eldönteni, hogy rendezték-e a nézeteltérésüket

-

Carlos Sainz és Charles Leclerc ellentétes dolgokat állítottak, amikor a Kínai Nagydíj sprintfutamán történt incidensükről nyilatkoztak. A monacói szerint mindent megbeszéltek egymás között, amíg spanyol kollégája azt állítja, hogy még nem volt idejük rendezni a soraikat e téren.

Kisebb konfliktus alakult ki a vörösök versenyzői között a kínai sprintfutam végén történtek miatt. A 16. kör végén Leclerc megpróbálta megelőzni Sainzot a hátsó egyenesben, de Sainz keményen védekezett, és a sikán kigyorsításán majdnem összeütközött egymással a két SF-24.

Leclerc szerint az őt leterelő Sainz túlment a határon a sprintfutamon

Ugyan az 5-szörös futamgyőztes a következő kör elején ki tudta használni a csapattársa hibáját, és meg is tudta előzni őt, ettől függetlenül a csapatrádióban hangot adott az elégedetlenségének. Leclerc – aki nyolc ezreddel verte meg Sainzot az időmérő edzésen – úgy látta, hogy a spanyol túllépett egy határt, de állítása szerint a futam után meg tudták beszélni egymással a pályán történt eseményeket.

„Igen, mindent megbeszéltünk és szuper a helyzet – árulta el monacói kiválóság. – Nem fogom elárulni a beszélgetésünk tartalmát, mert ezek privát jellegűek, és az ott elhangzott dolgoknak ebből kifolyólag nem is szabad kiderülniük. Szerintem minden jó volt, és ezt követően nem lesz semmilyen probléma.”

Sainz ezzel ellentétben azt nyilatkozta, hogy az egyedi formátum miatt még nem volt elég idejük megbeszélni a történteket a sprintfutam és az időmérő között.

„Az igazság az, hogy még nem voltunk képesek beszélni egymással – árulta el Sainz, aki a 2024-es év végén biztosan távozik az olasz istállótól. – A mostani rendszer miatt nem sok időnk van arra, hogy sokat beszélgethessünk a többiekkel. A mai este folyamán megpróbálunk erre sort keríteni.

A spanyol Ferrari-pilóta azt is hozzátette, hogy szerinte nem érdemes nagy ügyet csinálni ebből, mert az ehhez hasonló esetek megtörténhetnek a kemény versenyzés során.

„Nincs ebben semmi pikáns, és mondani vagy tenni sem kell semmit ez ügyben. Keményen versenyeztünk egymás ellen a sprinten. Másokkal is megtettem ezt, nem csupán vele, és mégsem panaszkodtam.”

„Mindig a létező legtöbb helyet próbálom hagyni a csapattársam számára, mindig is így csináltam, és fogom is tenni a karrierem során. Egyszerűen rossz helyzetben voltam, miután megsérült az autóm a Fernando [Alonso] elleni csatában. A padlólemezem teljesen összetört, az abroncsaim is koszosak voltak, szóval nem tudtam sok mindent tenni.”