KezdőlapFormula 1A Red Bull már inkább nem határozza meg, hány győzelmet szeretnének idén

A Red Bull már inkább nem határozza meg, hány győzelmet szeretnének idén

-

Három verseny elteltével a Red Bull Racing letett róla, hogy meghatározza, hány győzelmet szeretnének szerezni az idei szezon során.

A szezon előtt még azt nyilatkozta Dr Helmut Marko, hogy öt győzelmet akarnak idén, mostanra azonban inkább már nem jósolgatnak ilyesmit.

„Mind tudjuk, hogy Helmut optimista.” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Az igazság az, hogy nincs kitűzött cél a győzelmek számát illetően. A célunk, hogy csökkentsük a lemaradásunkat az élmenőkhöz képest.+

„Jelenleg a legtöbb, amit tehetünk, hogy pontokat szerzünk.” – mondta a csapat holland versenyzője a Ziggo Sportnak.

A Red Bull elismeri, hogy idén nem lett tökéletes a kasznijuk, helyzetüket pedig az is nehezíti, hogy bár Verstappen gyűjtögeti a pontokat, Pierre Gasly nehezen szokik hozzá új autójához, noha Kínában már jobban szerepelt, mint az első két versenyen.