Az Alpine és Pierre Gasly az utóbbi idők egyik legváratlanabb rajtelsőségét szerezte a monzai időmérőn. Sok mindennek össze kellett állnia ahhoz, hogy ez sikerüljön.
Váratlan pole-pozíciós ritkábban születik az F1-ben, mint váratlan futamgyőztes, lévén egy versenyen sokkal több tényező összekavarhatja a mezőnyt, míg egy kvalifikáción nehezebben áll össze olyan körülmények láncolata, hogy éppen a 3-4 élcsapat egyik autója se tudja összerakni a pole-hoz szükséges kört a döntő pillanatban.
A nem annyira régmúltat szemlélve 2022-ben Interlagosban Kevin Magnussen nyerte meg az időmérőt a Haasszal, 2020-ban Isztambulban pedig Lance Stroll a Racing Pointtal, de azok eső által befolyásolt kvalifikációk voltak. A csapat konstruktőri helyezéséből kiindulva a mostanihoz hasonló száraz pályás kvalifikációs meglepetés talán Pastor Maldonado sikere volt a 2012-es Spanyol Nagydíjon (amihez Lewis Hamilton kizárása is kellett), vagy előtte Giancarlo Fisichelláé a 2009-es Belga Nagydíjon.
A jelenlegi a konstruktőri tabella hatodik helyén álló Alpine sikeréhez saját váratlanul feljavult formájuk mellett arra is szükség volt, hogy az élcsapatok egyike se kivitelezze tökéletesen az időmérő végjátékát. A Mercedesnél mindenekelőtt Kimi Antonelli a büntetése miatt nem is volt versenyben, de amikor az utolsó menetek során szélárnyékot igyekezett adni George Russellnek, a felvezető kör végén az ő lendületét is megakasztotta kicsit a Parabolicában lassan haladó Max Verstappen, és a Mercedes számításai szerint végül inkább hátrányt, mint előnyt jelentett, hogy Antonelli a célegyenesben túl közel volt Russell előtt.
A McLarennél szintén nem jött össze a szélárnyékolós taktika a végén, a mezőny elején haladó Oscar Piastri ugyanis elrontotta az 1-es kanyart, ezzel pedig nemcsak a saját, de Lando Norris körét is. Az ausztrál ráadásul hiába volt a gyorsabbik McLaren, három rajthelyes büntetést kapott feltartás miatt.
A Ferrari pedig nem is igazán volt harcban a pole-ért, az újabb motorfejlesztés ellenére is jelentős volt a sebességbeli lemaradásul a mérési pontokon, és azok után, hogy kis híján kiestek a Q2-ben, kiváló eredménynek számít, hogy a második sorból rajtolhatnak.
Na de hogyan tudott hat századdal Russell elé ugrani Gasly az időmérő legutolsó mozzanataként, ami még azzal együtt is váratlanul érkezett, hogy a francia az időmérő előző két szakaszában is a leggyorsabbak között volt?
A csapatot az utóbbi futamokon a Racing Bulls is átugrotta az erősorrendben, és a Zandvoortba érkezett fejlesztésektől vártak előrelépést, amit azon a hétvégén még csak Gasly kapott meg (és az időmérőn 11., a versenyen 10. lett), ezúttal pedig már Franco Colapinto is, akinek viszont nem sikerült hoznia ugyanezt a kirobbanó formát.
Az Alpine-t idén már Mercedes-motor hajtja, ami kétségtelenül előnyt jelentett, hiszen továbbra is a német gyártóét tartják a legerősebb erőforrásnak a bokszutcában, ha az elektromos hajtás hatékonyságával is számolunk. Az enstone-i csapat emellett a szezon során a leszorítóerő hiányával küszködött, ez viszont Monzában, ahol egyébként is a legalacsonyabb leszorítóerőre állítják az autókat a naptárban, talán még előnyükre is válhatott – érvel cikkében a The Race.
A végjátékban talán a legfontosabb összetevő pedig az volt, hogy Gasly kiválóan tudott helyezkedni a szélárnyékhatás kihasználásához – ezt nem Colapintótól kapta, aki mögötte haladt, hanem az előtte lévő Hamilton Ferrarija mögé pozícionálta magát, akit így az egész kör során követhetett.
Az Alpine-ok voltak az utolsó autók a sorban, így Gasly volt a leginkább kitéve a rajta kívül álló tényezők hatásának: ha túl lassú a felvezető kör, fennállt a veszélye, hogy el sem éri időben a célvonalat a gyorsköréhez, ha pedig valaki kicsúszik, sárga zászlóba botlott volna. Egyik rossz forgatókönyv sem történt meg azonban, az Alpine kockázatvállalása bevált, így Gasly elképesztő tündérmesét írt: 191. F1-es nagydíján azon a pályán szerezte meg első pole-ját, ahol 2020-ban első és máig egyetlen futamgyőzelmét is elérte, tette ráadásul ezt egyetlen nappal azt követően, hogy nagy csalódás érte a Monacói Nagydíjon szerzett harmadik helyének utólagos elvétele miatt.

