KezdőlapFormula 1Akár egy ötödik motort is kaphat majd Hamilton?

Akár egy ötödik motort is kaphat majd Hamilton?

-

Toto Wolff szerint az újabb motorcsere lehetősége ott lóg a levegőben Lewis Hamilton esetében is.

A Mercedes  sok megbízhatósági gonddal találta magát szemben ebben az évben. A csillagosok emiatt Valtteri Bottasnál már az ötödik erőforrást használják, míg a hétszeres világbajnok Törökországban kapott új komponenseseket.

Így 10 rajthelyes büntetés várt a brit versenyzőre a belsőégésű motor cseréje miatt. Hiába volt a leggyorsabb szombaton, a rajtot csak a 11. helyről kezdhette meg. Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke szerint elkerülhetetlen volt a csere a 36 éves pilóta esetében:

,,Meg kellett tennünk. Olyan adatokat láttunk a belsőégésű motor kapcsán, ami nem volt biztató. Egy teljes kudarc pedig a bajnokság szempontjából totógyilkos lett volna.” – nyilatkozta a Sky Sportsnak az osztrák vezető.

Ugyanakkor Wolff is kitért arra, hogy idén a vártnál több problémájuk akadt a motorokkal:

,,Nem voltunk teljesen biztosak abban, hogy ezek honnan származnak, és mennyi teljesítményveszteséget jelentenek. Ezért választottunk inkább egy új hajtásláncot, amiről tudjuk, hogy tovább bírja majd.”

Ugyanakkor az 5-ös szám Hamilton neve mellett is felvillanhat:

,,Ez kitarthat a szezon végéig, de eljöhet az a pillanat, mikor úgy látjuk jónak, hogy érdemes egy újat betenni, mivel a másikkal rizikós a dolog. Ezt a következő versenyek során kell megvitatnunk.” – tette hozzá Wolff.