vasárnap, június 26, 2022
F1 - 🇨🇦 Kanadai Nagydíj
F1 - 🇬🇧 Brit Nagydíj
DTM - 🇮🇹 Imola 1. verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 1.verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 2.verseny
ETCR - 🇪🇸 Jarama A döntő
F3 - 🇬🇧 Silverstone sprintverseny
KezdőlapFormula 1Alonso szerint 2007 miatt félreismerték őt

Alonso szerint 2007 miatt félreismerték őt

-

Fernando Alonso kicsit unja már a boldogságára vonatkozó sablonkérdéseket. Szerinte ezeket 2007-nek köszönheti, amikor félrement az ő megítélése.

Két év távollét után Fernando Alonso tavaly tért vissza az F1-be az Alpine versenyzőjeként. A köztes időben a spanyol sok műfajban kipróbálta magát, indult Le Mans-ban, az Indy 500-on és a Dakaron is. Alonso 2021-ben egyszer állhatott dobogóra, ezen kívül kulcsszerepe volt a csapattárs Ocon hungaroringi győzelmében.

Alonso korábban úgy fogalmazott, a visszatérés minden pillanatát élvezte. Ezzel együtt nem érez jelentős különbséget ahhoz képest, ahogy mondjuk régebben érezte magát. Erről a Motorsport.comnak beszélt. “Nem értek egyet ezzel. Annak idején, amikor a Ferrarihoz csatlakoztam, pontosan ugyanezeket a kérdéseket kaptam meg tőletek. Hogyhogy ilyen boldog vagy most? Mert ez egy olasz csapat, te meg spanyol vagy? Jobban illetek egymáshoz? Akkor azt mondtam, hogy igen, valószínűleg hasonló mediterrán karakterrel és humorérzékkel rendelkezünk.

-Hirdetés-

2015-ben, amikor a McLarenhez igazolt, Alonsónak déjá vu-érzése lehetett. “2015-ben visszatértem a McLarenhez és kezdődött elölről minden, ugyanazokkal a kérdésekkel. Hogyhogy ilyen boldog vagy most? Felszabadultál a Ferrarihoz képest, amely magadra hagyott? Úgy is boldogabb vagy, hogy egyébként nem fogsz győzelmekért harcolni? Honnan jött ez a változás? És ezektől sem a Dakaron, sem Indianapolisban nem szabadultam.

-Hirdetés-

Alonso szerint 2007 miatt ismerik őt félre. “2007-ben a McLarennél egy brit csapat brit versenyzőjével küzdöttem Lewis személyében. Ez valószínűleg rossz üzenet közvetített, ami aztán el is terjedt. Azóta ugyanis mindig mindenki meglepődik, hogy én itt mennyire boldog vagyok. Szóval nem gondolnám, hogy sok minden változott az akkori korszakhoz képest. Boldog vagyok ma, de akkor sem voltam boldogtalan.”

Alonso a fáradtságra fogja 2018-as kiszállását. “Emiatt hagytam akkor abba. Más dolgok jártak a fejemben. Ezzel együtt egy fantasztikus szezon volt az. Zakkel az Indy 500-at terveztük, Stoffellel pedig fantasztikus volt a kapcsolatom. Boldog vagyok, még ha ezt most szerintem senki nem fogja megkapni.

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek