back to top
KezdőlapFormula 1Bottas: Hamiltonnak többet jelent az F1, mint más versenyzőknek

Bottas: Hamiltonnak többet jelent az F1, mint más versenyzőknek

-

Valtteri Bottas szerint Lewis Hamilton számára fontosabb az F1, mint némelyik kollégájuknak.

A szezonzáró és annak eseményei mély nyomot hagytak a hétszeres világbajnoknak. Michael Masi döntései után a Mercedesszel együtt elveszítette a hitét a sportágban. Toto Wolff úgy véli, szögre is akaszthatja a brit a sisakot, és más vizekre evezhet. Hamilton az eset óta hallgat, miközben a legtöbben azt találgatják mi lesz a sorsra.

A finn pilóta 5 szezont húzott le a 37 éves pilóta mellett, így jól ismeri. Az Alfa Romeo versenyzője szerint a Forma-1 nagyon is fontos egykori csapattársának. Bottas a Supla Podcast vendégeként arról beszélt, mennyire elhivatott a hétszeres világbajnok.

„Ritkán vannak rossz versenyei, nagyon jól tud alkalmazkodni a különböző helyzetekhez. Hozzá kell tennem, hogy én is nagyon alaposan átnéztem mindent a csapattal, ám mikor Lewis megtudta, hogy én két napot voltam a gyárban, akkor ő már háromnapra ment be. Ha kétségei vannak valamivel kapcsolatban, akkor mindent megtesz azért, hogy eloszlassa őket. Talán az F1 többet jelent neki, mint más versenyzőknek.” –nyilatkozta a nastolai.