Gyerekkorában súlyos betegséggel kellett megküzdenie, aminek következtében sokáig mozgásképtelen volt, majd újra kellett tanulnia a járást, és hátralévő életére lesántult, ám így is létrehozta minden idők egyik legsikeresebb Forma–1-es csapatát. Ő volt Bruce McLaren.
Bruce McLaren 1937. augusztus 30-án látta meg a napvilágot az új-zélandi Aucklandben. Munkássága a mai napig hatással van a Forma–1 történelmére, hiszen ő alapította a McLaren csapatát, amely mostanra a legtöbb mutatóban a második helyen áll az örökranglistán a Ferrari mögött. Pedig egy ponton az sem volt magától értetődő, hogy az alapító egyáltalán valaha fog tudni járni.
Kilencéves korában ugyanis komoly gyerekbetegség, a Perthes-kór támadta meg a fiatal Bruce-t. Ennek lényege, hogy a növekedésben lévő combcsont csípőízülethez közelebbi végénél vérellátási zavar lép fel, aminek következtében a csont fokozatosan ritkul, majd egy ponton tönkre is megy. Mindezt pedig csak úgy lehetett kezelni, ha McLaren mozgását egy időre jelentősen lekorlátozták.
Végül egy hónapnyi kórházi kezelés után közel három évet töltött egy mozgáskorlátozott gyerekek számára kialakított otthonban. Eleinte konkrétan a hátára volt szíjazva, majd tolószékbe került, hogy aztán ismét meg kelljen tanulnia járni. „Nagyon is valós volt a félelem, hogy talán soha többé nem fog járni – emlékezett vissza Eoin Young, McLaren későbbi titkára. – A lábai gipszben voltak, és hónapokig a hátán feküdt mozgásképtelenül.”
McLaren soha nem épült fel teljesen, ugyanis a kezelés után bal lába rövidebb lett, mint a jobb, így hátralévő életében sántított. Betegsége előtt rögbizett, de ez már nyilvánvalóan szóba sem jöhetett, így előbb az evezés felé fordult, majd a családi birtok hátsó udvarán megtanult vezetni. Innentől kezdve, mondhatni, nem volt megállás, végül pedig autóversenyző lett belőle.
„A Perthes-kór hatása nem jelentett hátrányt, mert [speciális] cipőt készítettek neki – fogalmazott Wally Wilmott, a McLaren egykori szerelője. – Egészen addig, amíg fel nem húzta a versenyzőcipőjét, ekkor viszont végigbicegett az úton. A [rossz] lábával a lábujjára lépett. Ez akkor elég feltűnő volt, de egyébként soha nem lehetett észrevenni. Az a hír járta, hogy egyre rosszabbul lett. Nagyon higgadtan állt hozzá, soha nem beszélt fájdalomról, vagy bármi ilyesmiről.”
McLaren a korabeli szokásoknak megfelelően eleinte hegyiversenyeken, sportautózásban és kisebb formaautós kategóriákban villantotta meg a tehetségét, mielőtt lehetőséget kapott az F1-ben. Igaz, az 1958-as Német és Marokkói Nagydíjon még F2-es Coopert vezetett, és a Nürburgringen ötödikként ért célba, de a szabályok értelmében pontot nem kaphatott érte.
Egy évvel később viszont már Forma–1-es Cooper volánja mögött ült, és rohamosan fejlődött. Aintree-ben először állhatott dobogóra, ráadásul Stirling Moss-szal holtversenyben övé lett a leggyorsabb kör. Az igazi áttörést viszont a szezonzáró, a sportág történetének első USA Nagydíja jelentette, amelyet a háromszereplős bajnoki harc árnyékában sikerült megnyernie. Ezzel 22 évesen és 104 naposan az Indy 500-akat nem számítva (Troy Ruttman 1952-ben 24 nappal fiatalabb volt ennél) ő lett minden idők legifjabb F1-es futamgyőztese. Ezt a rekordot csak szűk 44 évvel később adta át a múltnak Fernando Alonso, és rajta kívül is csak Sebastian Vettel, Max Verstappen, Charles Leclerc és Kimi Antonelli múlták felül McLaren teljesítményét.
1960-ban aztán ott folytatta, ahol abbahagyta, és diadalmaskodott a Buenos Aires-i idénynyitón. Bár arra már Alberto Ascari és Peter Collins révén is volt példa, hogy valaki két egymást követő futamon aratta az első két győzelmét, de arra nem, hogy ezt a két versenyt két különböző évben rendezték meg. Ezt később csak Mike Häkkinen tudta megismételni 1997-ben, illetve 1998-ban. Monacóban aztán második lett, miközben csapattársa, a címvédő Jack Brabham egyik viadalon sem szerzett pontot, utána viszont beindult az ausztrál henger, és Brabham zsinórban öt győzelemmel másodszor is világbajnok lett, míg az új-zélandi pilótának maradt a második hely az összetettben.
Bruce McLaren a következő öt év mindegyikében szerzett legalább egy dobogót, de a vb-címért nem volt csatában, és nyernie is csak egyszer, az 1962-es Monacói Nagydíjon sikerült. A diadalt leszámítva is ez volt a legsikeresebb idénye ebben az időszakban, hiszen további négy dobogós helyezésének köszönhetően harmadik lett a tabellán Graham Hill és Jim Clark mögött.
Saját csapat
Időközben viszont olyat tett, aminek sokkal nagyobb hatása lett a sportágra, mint a teljes versenyzői karrierje, amit persze akkoriban még nem lehetett tudni. 1963-ban ugyanis megalapította a McLaren Automotive elnevezésű vállalatot, amellyel három évvel később beszállt a sorozatba. Persze akkoriban több pilóta is próbálkozott saját csapat indításával, és ezek közül elég kevés bizonyult sikeresnek.
A McLaren története sem diadalmenetként indult: névadója 1966-ban mindössze négy futamon indult, ebből kétszer ért célba, igaz, azokon legalább pontot szerzett. A következő idényben már csak két versenyről hiányzott, viszont ismét csak kétszer látta meg a kockás zászlót, és abból is csak egy pontszerzés jött össze, ráadásul az év közepén három futamon nem a saját autójával, hanem egy Eagle-lel állt rajthoz, amiben szintén nem volt köszönet, hiszen három kiesés lett a vége.
1968-ra szerződtette honfitársát, a címvédő Denny Hulme-ot, aki Jaramában megszerezte a gyártó történetének első dobogóját, két fordulóval később pedig jött a Belga Nagydíj, amelyen McLaren a hatodik helyről indulva nyert. Ezzel Jack Brabham után ő lett a második és mindmáig utolsó versenyző, aki az ő nevét viselő autó volánja mögött diadalmaskodott.
A győzelmek aztán később is jöttek, de már nem az alapító, hanem honfitársa szállította őket, az 1969-es idény végéig hármat. Persze McLaren sem panaszkodhatott, hiszen ebben az időszakban további öt alkalommal állt a pódiumon, és utóbbi évben ismét a harmadik helyet szerezte meg az összetettben. Azonban talán ennél is nagyobb sikernek élte meg, hogy az előző évadban a konstruktőri tabella második pozíciójában végeztek a Lotus mögött.
McLaren nem csupán az F1-ben, hanem más sorozatokban is szerepeltette az általa létrehozott márkát, többek között a Can-Amben is. Mint kiderült, ez lett a veszte, ugyanis 1970-ben – amikor a Spanyol Nagydíjon második lett – egy ilyen autó tesztelése során vesztette életét. A baleset Goodwoodban történt: a hátsó karosszéria nem bírta a nagy sebességet és leszakadt, az autó pedig egy raktárnak csapódott, esélyt sem adva a benne ülő McLaren túlélésére.
McLaren összesen négy F1-es futamgyőzelemig jutott pályafutása során, amelyet négy különböző évben ért el. Ezzel abban az időszakban neki volt a legtöbb diadala azok közül, akik egynél többször soha nem nyertek egy szezonban, de azóta Clay Regazzoni megdöntötte ezt a csúcsot. Egy másik rekordot viszont csak beállítani tudtak: az új-zélandi versenyző soha nem szerzett pole-pozíciót, és az ilyen pilóták közül Eddie Irvine-nal holtversenyben őt intették le legtöbbször elsőként.
Ami a McLarent mint konstruktőrt, illetve csapatot illeti, az istálló tovább élt és több igazán sikeres időszakot is produkált – a legutóbbit 2024-ben és 2025-ben. A manapság Wokingban székelő alakulat 179 pole-pozíciónál, 205 győzelemnél, 564 dobogónál és 186 leggyorsabb körnél tart, de ami a legfontosabb, már 10-szer nyert konstruktőri és 13-szor egyéni világbajnoki címet.