A McLaren a jelek szerint mindent megtesz azért, hogy a lehető leghamarabb csapatában tudja Gianpiero Lambiaset, Max Verstappen versenymérnökét.
Az egyelőre a Red Bull versenyzésért felelős vezetőjeként (Head of Racing) és Max Verstappen versenymérnökeként dolgozó Lambiase már korábba aláírt a wokingi istállóhoz, csatlakozásának időpontjával kapcsolatban azonban csak annyit közöltek a felek, hogy az legkésőbb 2028-ban történik meg. A McLarennél majd a versenyzésért felelős igazgató szerepkörét betöltő szakember csapatváltását azonban a tavalyi konstruktőri világbajnok a jelek szerint szeretné megsürgetni – számolt be róla a The Race.
A wokingi istálló nyomásgyakorlásának igen látványos része volt például az, hogy a legutóbbi versenyhétvégén Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója és Lambiase a Madring paddockjában nagyon feltűnő helyen, egy kávézó asztalánál ültek le kettesben beszélgetni, miközben ezt megtehették volna az egyik motorhome-ban is, a fotósok, tévések és egyéb kíváncsiskodók jelenléte nélkül.
A The Race szerint azonban pont az volt a cél, hogy lefotózzák és lefilmezzék őket, így küldve üzenetet a Red Bullnak arról, hogy Lambiase és a McLaren nyíltan egyeztet egymással. Utóbbi reményei szerint ez majd arra fogja ösztönözni a Red Bullt, hogy ne késleltesse Lambiase elengedését, és minél hamarabb állapodjon meg a McLarennel a feltételekről.
Az energiaitalos csapat persze nem tétlenkedik és már szemmel láthatóan elkezdte szervezni a Lambiase utáni életet, hiszen az Aston Martintól szerződtette a 2027-től a versenyzésért felelős vezető feladatait átvevő Tom McCullough-t, a Verstappen versenymérnöki feladatait átvevő Tom Hart pedig egyre többször dolgozik együtt a hollanddal Lambiase helyén.
A szaklap szerint a Red Bull azonban mindezek ellenére nem sieti el egyelőre Lambiase távozását, és még mindig mérlegeli, hogy mi lenne a legmefelelőbb eljárás. A The Race úgy tudja, a legfontosabb szempont biztosítani a megfelelő átmenetet az új szakemberek érkezésével, hogy se McCullough, se Hart ne érezze úgy, hogy nem teljes mértékben felkészülten veszi át az új feladatait. Utóbbi például már az idei szezon végén teljes versenyhétvégéken helyettesítheti Lambiaset – eddig csak szabadedzéseken ugrott be helyette –, előbbi azonban csak 2027-ben kezdhet el ismerkedni a Red Bull-lal, mivel a kötelező kényszerszabadsága miatt előbb ezt nem teheti meg, ami azt is jelenti, hogy Lambiase a következő szezon elején még nem csatlakozhatna a McLarenhez.
