Charles Leclerc révén a Ferrari volt a leggyorsabb az öthetes kényszerszünet után visszatérő F1 miami szabadedzésén, amelyen a mezőny nagy része jelentősen átszabott autóval jelent meg.
Mielőtt rátérnénk arra, hogy mi történt az első és egyetlen szabadedzésen, érdemes végigmenni azon, hogy milyen elképesztő mértékben újult meg a mezőny nagy része az öthetes kényszerszünet alatt. Az FIA szokás szerint közzétette a csapatok által kötelezően leadott listát a fejlesztésekről, ami soha nem látott hosszúságúra nyúlt. Miként arról korábban írtunk, a Ferrari, a Red Bull és a McLaren is teljesen átdolgozott autót vitt Floridába, és közülük is az olaszok vitték a prímet, legalábbis a módosítások számában.
A maranellói istálló összesen tizenegy frissítést jelentett be az SF-26-osra – átdolgozott padlólemez, új diffúzor, hátsó felfüggesztés, első felfüggesztés, „beam wing”, hátsó szárny és több elem az autó hátsó részén ugyancsak megújult. A McLaren és a Red Bull ezzel szemben hét-hét módosítással készült, ami szintén nem kevés. Az MCL40-esen többek között új az első felfüggesztés, a motorborítás, az oldalszekrények, a padlólemez, a hátsó felfüggesztés egyes részei és a hátsó szárny is, míg az RB22-esen az első szárny, az első felfüggesztés, a motorborítás, a padlólemez és a hátsó szárny is megváltozott utóbbi ráadásul a Ferrari által bevezetett „Macarena-szárny”, azaz fejjel lefelé fordulva csökkenti a légellenállást. Az olaszok szintén elhozták a saját megoldásukat, és a korábban látotthoz képest már egy továbbfejlesztett verziót teszteltek a szabadedzésen.
Működés közben a Red Bull „Macarena-szárnya”, amely a Ferrariéval ellentétes irányban fordul fejjel lefelé, majd vissza:
Ami a többieket illeti, az élcsapatok közül a Mercedes újult meg a legkevésbé, a W17-esen ugyanis csak két kisebb módosítás tűnt fel, az egyik a kipufogó, a másik egy módosított első felfüggesztési elem képében, de a csapat Kanadára több újdonsággal is készül, mert az áprilisi kényszerszünet miatt sem módosítottak az eredeti terveiken, így ők majd ott fogják bevetni az első nagyobb csomagjukat.
A középmezőnyből a Cadillac kilenc, Williams hét, a Racing Bulls és az Alpine hat, az Audi kettő, a Haas egy, míg az Aston Martin nulla fejlesztéssel készült, noha a Honda a megbízhatóság növelését és a korábban sok gondot okozó vibráció csökkentését célzó újításokat bevetett az erőforrásnál.
Ami a szabályváltozások miatt a szokásos egyről másfél órásra bővített edzésen történteket illeti, az első fél óra az újítások feltérképezése mellett a visszarázódásról is szólt – több elfékezést és aszfaltozott bukótér-látogatást is láthattunk, miközben a versenyzők is próbálták felvenni a ritmust az egyelőre meglehetősen alacsony tapadású pályán. A két Cadillacet leszámítva mindenki a kemény gumikon kezdett, szűk fél óra elteltével pedig Kimi Antonelli állt az első helyen 1:30,079-es körrel. Őt Norris követte 0,256 másodperces hátránnyal, majd jött Hamilton (+0,796), Verstappen (+0,968), Leclerc (+1,061) és Piastri (+1,098). A turbó furcsa hangjára panaszkodó George Russell ekkor csupán a 15. helyet foglalta el, miközben a két Aston Martin rengeteget várt a pályára lépéssel, és csak az első fél óra végén kezdte meg a munkát.
Az élmezőnyből a Red Bull tette fel elsőként a közepes keverékű Pirelliket, amelyeken Verstappen 0,386 másodpercre közelítette meg Antonellit, de maradt a 4. helyen. Isack Hadjar ettől jócskán elmaradt, és az olaszhoz képest közel 1,5 másodperces hátrányban csak a 9. pozíciót foglalta el.
Antonelli uralma az első helyen nem sokkal az edzés félideje előtt ért véget, a két Ferrari ugyanis tandemben javított úgy, hogy mindkettő továbbra is a 90 perc kezdete óta nyüstölt kemény gumikon futott. Leclerc 1:29,855-tel vette át a vezetést, Hamilton pedig 1:30,195-re javítva feljött a harmadik helyre.
A lágy gumik a második 45 perc elején kerültek először elő, méghozzá a két Aston Martinon. Alonso és Stroll addig az utolsó két helyen szerénykedett közel 5 másodperces hátrányban, de a piros oldalfalú Pirelliken előbbi 1,7 másodpercet gyorsulva feljött a 18.. utóbbi pedig szintén nagyot javítva a 19. helyre, hogy legalább a két Cadillacet és Arvid Lindbladot megelőzze.
Stroll mintha tükrök nélkül vezetett volna – előbb Antonellit (a videón), majd Pérezt is csúnyán feltartotta
Mivel a csapatok nagy része az utolsó negyed órára hagyta, hogy a kemény gumi után feltegye valamelyik lágyabb keveréket, nagy forgalomra és a sorrendet érintő változásokra lehetett számítani a hajrában. Elsőként a kemény gumikon előbb a 15.-ről a 7. helyre javító Russellt figyelhettük, ahogy a lágy gumikon csak 0,245 másodpercre megközelíteni tudta Leclerc kemény gumis körét, megdönteni nem. Verstappen mögötte azonban már átvette az első helyet 1:29,776-tal szintén lágy gumin, de csak nagyon rövid ideig állt az élen, mert érkezett a monacói is a lágyakon, és 1:29,443-mal visszaszerezte a korábbi pozícióját.
A lágy gumis körébe többször belehibázó Hamilton több mint 3 tizeddel elmaradt Leclerc-től, míg Norris első körét tönkretette az őt az utolsó egyenesben feltartó Albon. Ezzel szemben Piastri zavartalanul végigment, de ő is kapott több mint 3 tizedet. Aki viszont nem teljesített időmérő-szimulációs kört, az Antonelli, a pontversenyt vezető olasz ugyanis a garázsból nézte végig a szabadedzés záró perceit.
És hogy ne maradjon kérdés az első helyezett kiléte felől, Leclerc az utolsó három percre lépve elment egy újabb gyorskörre a lágy gumijain, majd 1:29,310-re javított, amivel 3 tizedre szakította le magátó Verstappent és több mint 4-re Piastrit.
A végén Hamiltonnak volt egy meleg pillanata, amikor az első szektor gyors kanyarkombinációjában utolérte az egyik Audit és a bukótérbe kellett menekülnie. A hétszeres világbajnok Leclerc, Verstappen és Piastri mögött a 4. helyen zárt, mögötte Antonelli, Russell, Norris, Gasly, Hadjar és Sainz tette teljessé az első tízet.
