Frédéric Vasseur elárulta, nem csináltak meg mindent, amit Lewis Hamilton szeretett volna, ennek pedig meglehetősen egyszerű oka van. A Ferrari csapatfőnöke azt is elmondta, hogy szerinte mi a pilóták egyik legfontosabb képessége.

Lewis Hamilton túlzás nélkül csalódáskeltő első szezont teljesített a Ferrarival. A hétszeres világbajnok ugyan Sanghajban megnyerte a sprintidőmérőt és -futamot, de ezt leszámítva kis túlzással nem volt pozitív pillanata. Végül pályafutása során először esett meg vele, hogy egy nagydíj után sem állt dobogóra.

Ehhez képest az idei szezonra valósággal kivirágzott: a Barcelona-catalunyai Nagydíjon megszerezte első győzelmét vörösben, jelenleg pedig George Russell-lel holtversenyben a második legtöbb pontszámmal áll a tabellán. Korábban kiderült, hogy feltámadásában kulcsszerepet játszott, hogy a Ferrarinál teljesítették a kívánságát, és immáron a Brembóéi helyett a Carbon Industrie féktárcsáit használja. Ennek kapcsán a brit versenyző úgy fogalmazott, hogy Frédéric Vasseur „hegyeket mozgatott meg” az ő érdekében, de ez nem azt jelenti, hogy minden kívánságát teljesítette.

„Nem csináltunk meg mindent, amit akart – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke az Autosportnak. – A javaslatokat ugyanakkor mindig szívesen fogadjuk. Ez Lewisra és Charles [Leclerc-re] egyaránt igaz. Minden egyes versenyzőre vonatkozik. Minden egyes hétvége után előállnak egy listával azokról a dolgokról, amelyeken javítani szeretnének. Ezen a listán vannak olyanok, amik nem valósíthatóak meg, mert a csapat számára nem kivitelezhetőek, ők pedig nagyon gyorsan megértik, hogy az istálló szempontjából ez nem lenne észszerű a költségplafon miatt vagy bármilyen más okból kifolyólag. Néha nem teljesen látják át a helyzetet, de nekem legalábbis jó, ha megértem, szerintük hol vannak a gyenge pontjaink. Néha az ember az ő észrevételeik alapján rájön valamire, mivel eddig a csapat víziójára összpontosított, és megérti, hogy a versenyzők nézőpontjából ez kicsit más.”

Hamilton nyilvánvalóan jó néhány tekintetben új szemléletmódot vitt a Ferrarihoz. Ezt aligha kell magyarázni, hiszen minden idők legeredményesebb versenyzőjeként érkezett egy olyan gépezettől, amely éveken át letarolta az F1-et, ráadásul egy olyan alakulathoz, amely nagyon régóta ünnepelhetett végső győzelmet, és azóta óhatatlanul jelentősen kicserélődött. Vasseur szerint az ilyesmi mindig jót tesz egy szervezetnek.

„Jó, ha kicsit felrázzuk a rendszert – fogalmazott. – Ha az ember egész életében ugyanazokkal van, egy bizonyos ponton nehezen fog tudni fejlődni. Ez igaz a versenyzőkre, és igaz a mérnökökre is, amikor más csapatokból veszünk fel embereket. A pilóták egyik legfontosabb képessége, hogy hozzá tudnak tenni a csapat fejlődéséhez. Az a legrosszabb, hogy elkezdődik a megbeszélés, és az ember azt érzi, hogy a másik kifogásokat keres, de ha jó a kapcsolat, akkor soha nem lesznek kifogások. Úgy vélem, megvan bennünk ez a pozitív hozzáállás, hogy segítsünk egymásnak, és megértsük, hogy a másik másképpen is láthatja a helyzetet. Nem mindig nekem van igazam. Nem is mindig tévedek, és csak az együttműködés, a megbeszélés és a véleménycsere révén tudunk fejlődni.”