Miután Kimi Antonelli nullázott, George Russell pedig a hajrában némi szerencsével második helyet szerzett a Brit Nagydíjon, az olasz versenyző előnye 25 pontra, vagyis egy futamgyőzelemnyire csökkent a tabella élén. Az viszont biztos, hogy a következő, spái forduló után is ő fog vezetni, a 28 esztendős pilóta pedig legfeljebb csak utolérni tudja, mivel mindenképpen Antonellinek lesz több vasárnapi elsősége. A sárga zászlós kihágás miatt az érdemi büntetést megúszó Lewis Hamilton szintén közelesett a Mercedes ifjabbik versenyzőjére, míg honfitársával szemben csak 1 pontot bukott a hétvége során. A negyedik, ötödik, illtve hatodik helyen visszaállt a sorrend a két futamhétvégével ezelőtti állapotra, vagyis a most diadalmaskodó Charles Leclerc-t követi Lando Norris és Oscar Piastri. A konstruktőri összetettet továbbra is a csillagos istálló vezeti, és máshol sem változott a sorrend, de a Racing Bulls 1 egységre megközelítette az Alpine-t.

Az F1-es egyéni pontverseny állása kilenc versenyhétvége után:

Helyezés Versenyző Csapat Pont
1. Kimi Antonelli Mercedes 179
2. George Russell Mercedes 154
3. Lewis Hamilton Ferrari 147
4. Charles Leclerc Ferrari 108
5. Lando Norris McLaren 97
6. Oscar Piastri McLaren 82
7. Max Verstappen Red Bull 76
8. Isack Hadjar Red Bull 52
9. Pierre Gasly Alpine 42
10. Liam Lawson Racing Bulls 39
11. Arvid Lindblad Racing Bulls 20
12. Oliver Bearman Haas 18
13. Franco Colapinto Alpine 18
14. Gabriel Bortoleto Audi 6
15. Carlos Sainz Williams 6
16. Alexander Albon Williams 5
17. Esteban Ocon Haas 3
18. Fernando Alonso Aston Martin 1
19. Nico Hülkenberg Audi 0
20. Valtteri Bottas Cadillac 0
21. Sergio Pérez Cadillac 0
22. Lance Stroll Aston Martin 0

A konstruktőri pontverseny állása kilenc versenyhétvége után:

Helyezés Gyártó Pont
1. Mercedes 333
2. Ferrari 255
3. McLaren 179
4. Red Bull 128
5. Alpine 60
6. Racing Bulls 59
7. Haas 21
8. Williams 11
9. Audi 6
10. Aston Martin 1
11. Cadillac 0