back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton jó autóval nyelte be egymás után a pofonokat

Hamilton jó autóval nyelte be egymás után a pofonokat

-

A balszerencse miatt Lewis Hamilton csak néhány pontot szerzett Las Vegasban, pedig úgy érezte, egész jól működött a Mercedes.

Újabb elkeserítő versenyhétvégét zárt a Mercedes, Las Vegasban Hamilton és George Russell csak a 7-8. helyen ért célba, bár utóbbit egy büntetést vetette hátrébb, a pályán negyedikként szelte át a célvonalat. Hamilton az időmérőn meglepetésre már a Q2-ben búcsúzott, a rajtnál kialakult felfordulással és egy koccanással is pórul járt, ennek dacára azt nyilatkozta, hogy az autó jól muzsikált.

„Sok próbatétel elé állított a futam. A kemény gumin rajtoltam, ez nehezítő tényezőt jelentett, aztán valaki meglökött hátulról, azt hiszem, Carlos [Sainz]. Csak próbáltam kikerülni a forgó kocsikat, amivel öt-hat helyet vesztettem – mondta a Sky Sportsnak. – Utána igyekeztem visszazárkózni, jónak éreztem az autót, a gumikat, remek tempót mentem.”

A rontás azonban rajta maradt, Oscar Piastri nekiment és defektet okozott, ráadásul a gumi pont akkor szakadt szét a Mercedesen, amikor elhagyta a bokszutca bejáratát, ezért egy teljes kört körbe kellett cammognia. „Körülbelül 40 másodpercet vesztettem, hálás vagyok, hogy innen vissza tudtam kapaszkodni” – mondta Hamilton.

A brit a hajrában megelőzte Fernando Alonsót, és közvetlenül a ferraris Carlos Sainz sarkában ért célba.

Hamilton arra kér mindenkit, hogy ne kritizálják Las Vegas-t