Lewis Hamilton a Kanadai Nagydíj csütörtöki sajtónapján reagált a szezon végi visszavonulásáról szóló pletykákra és kijelentette, ő bizony nem megy sehova, és még éveket tervez eltölteni a Forma–1-ben. Ám azt ettől még nem tudjuk, hogy a Ferrari is ugyanígy gondolja-e. Sajtóhírek szerint nem feltétlenül.
A pletykák ugyanis továbbra is tartják magukat arról, hogy Hamilton 2027-ben már nem lesz a Ferrari versenyzője. A tekintélyes svájci lap, a Blick például három fős listát állított össze arról, hogy kik érkezhetnek a hétszeres világbajnok helyére – köztük van a Hamilton miatt elküldött Carlos Sainz, a Haasnál remeklő Ferrari-junior Oliver Bearman, és a legnagyobb durranás, Max Verstappen.
A Blick szerint ugyanis a Ferrari már most készül a Hamilton nélküli jövőre, aminek kétségtelenül Verstappen megszerzése lehet a legnagyobb célja. A lap úgy tudja, John Elkann, a Ferrari elnöke személyesen is részt vesz a négyszeres világbajnok Maranellóba csábításában. A holland szerződése 2028 végéig szól a Red Bull-lal, ám a hírek szerint szabadon távozhat akkor, ha az idei nyári szünetig nem lesz a pontversenye első két helyezettje között. Mivel jelenleg csak a hetedik, erre jó esély van.
Persze ez nem jelenti azt, hogy Verstappen távozni is fog, de a Ferrari szempontjából jó hír, hogy egyre pozitívabban nyilatkozik a Forma–1 jövőjéről és már nem hajtogatja azt, hogy akár hátat is fordíthat a sportágnak.
