Kimi Antonelli elsőségével indult a Kanadai Nagydíj hétvégéje, a pontversenyt vezető olaszt szorosan követte George Russell. A jelentősen továbbfejlesztett Mercedes fölénye egyelőre hatalmas.
Három hetes szünet után Kanadában folytatódik az idei F1-es világbajnoki szezon, ráadásul miami után ismét egy sprinthétvégével. Ezért aztán különösen fontos volt az egyetlen, 60 perces szabadedzés a csapatoknak, pláne, hogy több istálló is fejlesztéseket próbált ki. Az Aston Martin és a Ferrari nem tartozott közéjük, ez a két gárda ugyanis újítás nélkül érkezett Montrealba, a Mercedes viszont idei első nagy fejlesztési csomagjának bevetésével 8, a McLaren pedig a Miamiban bevetett csomagja második felének pályára vitelével 7 fejlesztéssel készült.
A W17-esen pedig nemcsak sok fejlesztés volt, hanem ezek látszólag működtek is, hiszen George Russell és Kimi Antonelli kemény, majd lágy gumin is a leggyorsabb volt. Ráadásul mindkét keveréken az olasz volt a jobb, aki 1:14,392-vel várta a hajrát, mögötte 1:14,444-gyel csapattársa tanyázott. A lágy Pirelliken aztán Antonelli 1:13,402-re gyorsult, Russell pedig két próbálkozásból 0,142 másodpercre közelített meg, majd kis híján összetörte a Mercedest, amikor az egyes kanyar kijáratán keresztbe állt, és addig csúszott, amíg neki nem koccant a kettes kanyar külső oldalán levő falnak.
Russell hibája:
Voltak azonban, akik össze is törték az autót. Elsőként Alex Albon tett így a Williamsszel, amikor a 7-es kanyar kijáratán elütött egy pályán átszaladó mormotát. Az állat azonnal szétrobbant, és így tett a Williams bal első felfüggesztése is, aminek köszönhetően Albon a falnak csapódott. Később Esteban Oconnak már nem kellett mormota ahhoz, hogy összetörje a Haast, ő csak simán elveszítette az uralmat az autója felett a 4-es kanyarból kifelé, majd orral csattant a szemközti falnak. Szerencséjére vissza tudott gurulni a bokszba.
Albon balesete:
Ocon balesete:
A harmadik piros zászlós megszakítást Liam Lawson idézte elő még az edzés elején, amikor megállt alatta a Racing Bulls. Szokatlan fejlemény volt, hogy a versenyirányítás emiatt 4, Albon balesete miatt pedig 15 perccel toldotta meg az edzést, amely így 60 helyett végül 79 perces lett.
A Mercedesekhez Lewis Hamilton férkőzött a legközelebb a Ferrarival, de több mint 7 tizedet kapott, míg mögötte Leclerc és Verstappen már közel 1 másodpercet, Norris és Piastri a 6. és 7. helyen pedig több mint 1 másodpercet kapott. Az első tízet Lindblad, Hülkenberg és meglepetésre Fernando Alonso tette teljessé.
