Szinte teljes Ferrari-dominanciát hozott a Magyar Nagydíj első napja, hiszen a vörös autók az első szabadedzésen az 1. és 3., a másodikon pedig az 1. és 2. helyen végeztek, ráadásul jelentős, fél másodperces előnyt hoztak össze a 3. helyezett Lando Norrisszal szemben. Ettől azonban még nem szabad és nem is lehet előre odaadni nekik a győzelmet a Hungaroringen.

Már csak azért sem, mert egy dolog az egykörös tempó, és egy másik a versenytempó. A második edzés második felében teljesített megtankolt autós etapok során pedig a Ferrarik már egyáltalán nem tűntek olyan meggyőzőnek, sőt! A legjobb versenytempóra ugyanis messze az edzést csupán a 13. helyen záró – első lágy gumis körét félbe kellett szakítania Colapinto balesete miatt, majd a másodikba belehibázott – Kimi Antonelli volt képes a Mercedesszel. Az összetett éllovasa az etaphosszokat és gumikeverékeket korrigálva átlagosan közel fél másodperccel körözött gyorsabban, mint a hullámzó megtankolt autós köröket teljesítő Charles Leclerc, aki vélhetően emiatt is nyilatkozott igen óvatosan a Sky Sports-nak.

„Holnap is szoros lesz a csata, mint mindig. Nem számítok arra, hogy akkora előnyünk lesz, mint ma volt, ezért mindent tökéletesen kell végrehajtanunk. Viszonylag erős napunk volt már a kezdetektől. Jól éreztem magam az autóban, és a teljesítmény is rögtön jónak tűnt, de péntekről szombatra a csapatok általában nagyot tudnak előrelépni. Nálunk rendszerint pénteken még hátrányban vagyunk, ezért jó jel, hogy most erős pénteket zártunk, ugyanakkor továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy holnap még jobbak legyünk” – jelentette ki a monacói.

Pilótájához hasonlóan pedig Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke is óvatosságra intett. „Eddig minden rendben van, de pénteken még nem lehet megszerezni a pole pozíciót, és még kevésbé lehet megnyerni a versenyt – mutatott rá a francia szakember. – Majd holnap meglátjuk, az már egy egészen más történet lesz.”

„Nagyon nehéz életben tartani az abroncsokat egy teljes körön keresztül. Ha egyszer elkezded elveszíteni a tapadást, akkor nagyon sok időt veszítesz. De szerintem holnap délutánra mindenki javulni fog. A második edzésen a piros zászló miatt nem tudtunk egy igazán hosszú etapot futni, ráadásul forgalomba kerültünk, ezért lassítanunk kellett. Nem kaptunk pontos képet arról, hogyan viselkednek a gumik versenytávon, de szerintem ezzel nem csak mi vagyunk így. Majd meglátjuk.”

És nemcsak Leclerc, hanem Lewis Hamilton megtankolt autós etapja sem volt meggyőző, a hétszeres világbajnok ugyanis már átlagosan több mint 6 tizeddel maradt el körönként Antonellitől, és Lando Norris, valamint George Russell is beférkőzött elé ebben az összevetésben. És nemcsak a Ferrari, hanem a Red Bull is visszaesett az egy körön mutatott teljesítményéhez képest, mert bár Max Verstappen a 4. pozícióban zárta a második tréninget (az elsőn 2. lett), megtankolt autóval körönként átlagosan 8 tizedet kapott Antinellitől, és néhány századdal csapattársától, Isack Hadjartól is elmaradt.

Hogy a Red Bull és a Ferrari mennyire tudja szombatra kicsit a versenybeállítások irányába eltoltni az egyensúlyt és mit jelent majd ez az egykörös tempójukra nézve, az ma délután 16 órától, a Magyar Nagydíj időmérőjén kiderül.