Az idei Forma-1-es szezonkezdésre még egy darabig várni kell sajnos a kialakult új koronavírus-helyzet miatt. Ezért most egy kis nosztalgiára invitálunk titeket.
Tekintsünk hát vissza a tíz évvel ezelőtti szezonnyitóra, 2010-re, mikor a bajnokság Bahreinben kezdődött.
Fernando Alonso a Ferrarihoz igazolt, és meg is nyerte a szezon első versenyét.
Emlékeztek a keskeny, magas hátsó szárnyakra?
Christian Horner kezében még „nyomkodós” telefon volt, nem pedig okostelefon…
A regnáló világbajnok Jenson Button volt, aki még Jessica Michibatával járt.
Ekkor debütált a Forma-1-ben Nico Hülkenberg, a Williamsnél, mely csapat egyik szponzora a magyar Hell Energy volt.
Volt Hispania Racing, Bruno Sennával és Karun Chandhokkal.
Bemutatkozott a Virgin Racing. Kár, hogy rövid életű csapat volt…
Sebastian Vettel ekkor még nem volt világbajnok, és még nem sejthette, maximum remélhette, hogy az év végén viszont már az lesz.
Lewis Hamilton, egyszeres világbajnokként, még rövid hajjal és tetkók nélkül hódított.
Ekkor Max Verstappen és Charles Leclerc még csak 12, Lando Norris pedig csak 10 éves volt.
Követtek már minket Instagramon? Ha nem, akkor nyomjatok egy Follow/Követés-t!
Miért érdemes minket Instán is követni? Mert nem mások képeit szedjük össze az internetről, hanem csak saját, kollégáink által készített autósportos fotókat posztolunk, így ezeket máshol biztosan nem láthattad még (maximum a Racingline.hu cikkjeiben).
Ezen kívül ha versenyhelyszínen vagyunk, Insta sztoriba posztolunk először, gyakorlatilag „élőben”. Ezen kívül sztoriban gyakran jelentkezünk interaktív dolgokkal.
