back to top
KezdőlapFormula 1Kokaint csempésznek Hamilton "orrában"? – kínos helyzetbe hozta a riportert a Mercedes...

Kokaint csempésznek Hamilton „orrában”? – kínos helyzetbe hozta a riportert a Mercedes kulcsembere

-

Érdekes események játszódtak le a Ted Kravitz által vezetett Ted’s Notebook című műsorban a Sky Sportson. A Mercedes technikai igazgatója, James Allison azzal viccelődött, hogy éppen kokaint csempészik egy becsomagolt orrkúpban.

A szóban forgó műsor – amelynek első évada még 2013-ban készült el – arról szól, hogy a brit riporter interjúkat készít a pilótákkal, csapattagokkal és mérnökökkel a futamokat, valamint az időmérőket követően. Emellett olyan jeleneteket is mutat nekünk a Forma-1 világából, amit a televíziós közvetítések során nem láthatunk.

Az imolai futam végén Allison éppen távozni igyekezett a helyszínről, és a kijárat felé menet egy becsomagolt első szárnyelemet cipelt a kezében. Kravitz azonban megállította őt egy rövid interjúra, amely végén szeretett volna nézni az orrkúp belső részébe is. A Mercedes szakembere ezt követően azzal viccelt, hogy kokain lapul a csomagoláson túl.

A riporter azonnal el is küldte őt maga mellől, és viccesen megjegyezte, hogy Allison milyen vicces kedvében volt éppen. Emellett azt is elmondta, hogy az egész egy vicc, és természetesen nem kokain van az első szárny belsejében.