Vajon George Russell képes lesz győzelemre váltani az eddigi nagy fölényét? Meddig zárkózik fel Kimi Antonelli? Ezek az Azeri Nagydíj legfontosabb kérdései. Percről percre tudósításunk alább olvasható.

Utolsó frissítés: 2026. szeptember 26. 13:20

Az Azeri Nagydíj élőben

Hamarosan
Sárga

Stroll megállt

Technikai hiba miatt utasították erre, aminek következtében pár másodpercig sárga zászló volt érvényben, de azóta ez megszűnt.

Live

Piastri máris szenved

A McLaren pilótája közölte a rádióban, hogy „kezd küszködni\" a hátsó lágyakkal. Verstappen közeledik rá, ám egyelőre nem kísérelte meg az előzést.

Live

Hadjarnak virágnyelven szóltak, hogy engedje el Verstappent

Mérnöke közölte vele, hogy a versenyidő jelenti a prioritást. Nm meglepő módon a 7. kör elején nem is nehezítette meg csapattársa dolgát, így immáron utóbbi a harmadik.

Live

Antonelli lassan halad előre

A bajnoki éllovas körökön keresztül beragadt a tizenhetedik helyre, alighanem a vonatozás okozott neki nehézséget. Azóta elkezdett lépkedni előre, jelenleg a tizennegyedik pozíciót foglalja el.

Live

Eddig nagyot mennek a Red Bullok

Verstappen valamivel könnyebben utasította maga mögé Leclerc-t, mint Hadjar. Ennek köszönhetően a harmadik és a negyedik helyet foglalják el. Piastri bő 1 másodperccel van a francia versenyző előtt, Russell előnye viszont máris közel 3 másodperc.

Live

Hadjar másodszorra már sikerrel járt

A célegyenes végén még nem tudott elmenni Leclerc mellett, a 3-as kanyarban viszont már igen. Verstappen szintén előzött a másik Red Bull-lal, és Norris előtt már az ötödik.

Live

Hadjar visszaelőzte Norrist

A McLarennek eleve nem jó a végsebessége, ráadásul a címvédő motorjával probléma is van. Ez a 3. kör elején is megmutatkozott, hiszen a francia versenyző könnyedén előzte őt meg a célegyenesben.

Live

Verstappen már Hamilton előtt

A holland pilóta a 2. kör elején ment el a hétszeres világbajnok mellett, így átvette tőle a hatodik pozíciót. Hátrébb Lawson fosztotta meg Bearmant az utolsó pontszerző pozíciótól.

Live

Rajt: Piastri körbeautózta Leclerc-t

Russell jól jött el, mögötte viszont helycsere történt. Norris a szintén jól kezdett a másik McLarennel, és a közepes gumi ellenére elment Hadjar mellett, míg Verstappen Gaslyt utasította maga mögé. Antonellit megelőzte Hülkenberg, így visszaesett a tizenhetedik pozíciióba.

Live

Nem a szokványos taktika lehet a kifizetődő?

A Sky Sportson az imént azt fejtegették, hogy mivel a gumikat itt nehéz felmelegíteni, ellenben meglehetősen tartósak, ezúttal nem az elévágás lehet a jó stratégia, hanem pont a fordítottja. A Pirelli egyébként egykiállásos stratégiát jósol, de persze ezt egy esetleges valós vagy virtuális biztonsági autós fázis felülírhatja.

Live

Elindult a felvezető kör

Mindenki el tudott jönni a rajtrácsról, úgyhogy egyelőre nincs dráma.

Live

Ismét nagy a változatosság az élmezőnyben

Mármint a gumiválasztást illetően, igaz, a Spanyol Nagydíjjal ellentétben itt most csak kétfél keverék került elő. Russell a közepeseket választotta, a következő három versenyző a lágyakat, majd jön Norris a C4-esekkel, Hamilton a C5-ösökkel, illetve Gasly és Verstappen a C4-esekkel. Antonelli szintén a sárga oldalfalú abroncsokra szavazott.

Live

Elég meleg az aszfalt

Egészen pontosan 46 fokos, míg a levegő hőmérséklete 26 fok. A szél egyelőre nem tűnik erősnek, de errefelé gyakran tréfálja meg a pilótákat a légmozgás.

Live

Ilyen egy kör a biztonsági autóval

Az FIA közzétett egy videót, amelyen Bernd Mayländer, a Safety Car sofőrje körbeviszi a nézőt a pályán. Vajon a futamon is lesz munkája? Az itteni versenyeken az esetek többségében volt.

Live

Verstappen nem fogja elkerülni a büntetést

Ezúttal csak az Aston Martinokat büntették motorcsere miatt, ám előbb-utóbb a négyszeres világbajnok is sorra fog kerülni. Ezt ő maga erősítette meg, és azt is elmagyarázta, hogy mi okozza a Red Bull egyenesbeli problémáját.

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Azeri Nagydíj 2026, péntek
Verstappen sem ússza meg a rajtbüntetést
Live

Megvan Norris lemaradásának az oka?

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a címvédő szerint az ő autója lassabb Oscar Piastriénál. Ted Kravitz, a Sky Sports bokszutcai riportere ennek kapcsán úgy tudja, honfitársának üzemanyag-problémája van, amelyet nem is lehet helyrehozni ennél az erőforrásnál.

Norris úgy érzi, rosszabb az autója Piastriénál
Norris úgy érzi, rosszabb az autója Piastriénál
Live

Büntetés miatt változott a rajtrács

Carlos Sainz kifejezetten jó kvalifikációt teljesített a továbbfejlesztett Williamsszel, ám ötrajthelyes büntetése miatt csak a tizennegyedik pozícióból indulhat majd. Sergio Pérezt szintén szankcionálták – emiatt ugyanonnan indulhat, ahol pénteken végzett.

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Azeri Nagydíj 2026, péntek
Verstappen sem ússza meg a rajtbüntetést