Kétszer is pályára hajtott a Safety Car az Azeri Nagydíjon, amelyen az utolsó körben is történt baleset, de George Russellt nem lehetett megtörni.
Rendhagyó módon szombaton kora délután láthattunk Forma–1-es futamot, Azerbajdzsánban ugyanis vasárnap gyásznapot tartanak, így a versenyhétvégén minden egy nappal korábban történt a megszokottnál. Az Azeri Nagydíjat George Russell kezdte meg favoritként, a Mercedes pilótája fantasztikus körrel nyerte meg az időmérő edzést, ráadásul csapattársa, Kimi Antonelli még a Q1-ben odacsapta az autója bal első kerekét, úgyhogy csak a 16. helyről rajtolhatott. Monzában ennél rosszabb helyzetből is Antonelli győzött, de hasonló bravúrra ezúttal nem lehetett számítani a világbajnoki éllovastól.
A rajtrács két büntetés miatt változott meg az időmérő eredményéhez képest, Carlos Sainz elmulaszott lassítani egy sárga zászlós fázisnál, íg a Williams pilótája elbukta az idei legjobb, kilencedik helyezését, és csak a tizennegyedik pozícióból indulhatott. Sergio Perez Oscar Piastri feltartásáért kapott büntetést, de ez csak annyit jelentett, hogy a 20. helyett a 22. helyről rajtolhatott. Russel mellől Charles Leclerc indult, a második sorból Piastri és a sérülése után jó formában visszatérő Isack Hadjar rajtolt, az élmezőny további sorrendje Lando Norris, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Max Verstappen volt. A gumiválasztásban a közepes győzött, de nem sokkal: tizenketten választották ezt a keveréket, míg tízen a lágy gumikon kezdtek. A levegő 26 fokos, az aszfalt 46 fokos volt a kezdés pillanatában.
A rajtnál Russell remekül jött el, mellette a két McLaren is nagyszerűen rajtolt, Piastri Leclerc, Norris pedig Hadjar mellett ment el, de az utóbbi gyorsan, már a harmadik körben visszavette a pozícióját. Antonelli nem hogy javított volna, a kezdésnél egy helyet visszaesett. Aztán Max Verstappen kezdett el zárkózni, előbb Hamiltont, majd Norrist is megelőzte, és már az ötödik helyen haladt. Hadjar a negyedik körben elkezdte támadni Leclerc-et, másodikra pedig meg is előzte, és feljött a harmadik helyre. Verstappen ugyancsak elment Leclerc mellett, és a csapattársa után eredt. Antonelli felzárkózása nem ment valami gyorsan, kifejezetten nehéz volt előzni az utcai pályán, így az ötödik körben még csak a 15. helyen haladt.
A hetedik körben helyet cserélt a két Red Bull, a lágy gumikkal kezdő Hadjar elengedte a közepeseken haladó Verstappent, aki elkezdte üldözni a második helyen, lágy gumikon haladó Piastrit. Russel fokozatosan növelte az előnyét Piastri előtt, a 12. körben már mintegy 6.5 másodperccel vezetett előtte, de a rádióban a közepes gumikra panaszkodó Verstappennek egyelőre nem volt lehetősége a támadásra a második helyért. Antonelli nagy nehezen elkezdte áthámozni magát az előtte haladókon, és a 12. körben a 12. pozícióba jött fel.
Verstappen hiába volt gyorsabb az egyenesekben, mint Piastri, a McLaren pilótája a kanyarokban rendre ellépett tőle. Ráadásul kezdett úgy tűnni, hogy Hadjar amúgy gyorsabb is lenne az elengedett csapattársánál. Antonelli a 15. körben megelőzte Liam Lawsont is, és már csak egy hely választotta el a pontszerző pozíciótól. A Mercedes pilótája aztán a 17. körben levadászta Oliver Bearment, és a tizedik helyre jött fel, miközben Norris hibáját kihasználva Hamilton a hatodik helyre lépett előre. A 20. körre Russell előnye 8 másodperc fölé nőtt, miközben Verstappen egyre jobban szenvedett a közepeseken, és már egyértelműen feltartotta pozíciócserét korábban nem kérő Hadjart.
Az élmezőnyben megmerevedtek az erőviszonyok, a legérdekesebb történést az jelentette hogy Antonelli megelőzte Franco Colapintót, és feljött a kilencedik helyre. A Red Bull úgy döntött, hogy nem cseréli meg a pilótáit, az élen haladó Russell közben a 15-ös kanyar kijáratában megérintette a falat, de az ijedtségen kívül más baja nem történt. A 30. körben Norris ismét elfékezte magát, az 1-es kanyarban a bukótérbe hajtott, és a hetedikről a kilencedik helyre esett vissza.
Albon had a lock-up which sent him crashing into the barriers
Here’s the moment 👇#F1 #AzerbaijanGP
▶
A 31. körben jött a dráma, amikor is Alexander Albon beleállt a falba az 5-ös kanyarban, és a pályára hajtott a Safety Car. A biztonsági autós szakasz alatt nyilván mindenki kirongyolt kereket cserélni, az élmezőny sorrendje ugyan nem változott, de az összesűrűsödő mezőny a nyolcadik helyre zárkózó Antonelli malmára hajtotta a vizet. Russell, Verstappen, Gasly, Antonelli és Norris lágyakat kapott, a többiek közepesre váltottak. A 36. kör elején jött a repülőrajt, az első tíz sorrendje ekkor Russell, Piastri, Verstappen, Hadjar, Leclerc, Hamilton, Gasly, Antonelli, Norris és Colapinto volt.
Az újraindítás után Verstappen megelőzte Piastrit, majd Colapinto hatalmasat hibázott, kiütötte a saját csapattársát, Gaslyt és ráadásnak Norrist is, és máris visszajött a pályára a Safety Car. Antonelli kimaradt a balhéból, és már a hetedik helyen állt. Egy másik páros gyakorlatban a két Racing Bulls is egymásnak ütközött, Lindblad találta el Lawsont, aki szép nagyot forgott. A 39. kör elején jöhetett a következő újraindítás, ezúttal újabb incidens nélkül jött el a mezőny. A következő körben Piastri elfékezte magát, ugyanott ment ki a bukótérbe, mint korábban a csapattársa, és nemhogy a második helyezést bukta el, hanem a pontszerzést is: egészen a 15. helyig esett vissza.
Tizenegy körrel a vége előtt Russell, Verstappen, Hadjar, Leclerc, Hamilton és Antonelli volt az élmezőny sorrendje. Verstappen szorosan tapadt az éllovas Russellre, Antonelli pedig megpróbálta levadászni Hamiltont. A 43. körben Antonellinek második próbálkozásra sikerült az előzés, és az ötödik helyre lépett előre, Verstappen azonban hiába volt nagyon közel Russellhez, nem tudott támadni sem. Ettől még kitartóan próbálkozott, és hatalmas nyomást helyezett a Mercedes pilótájára. Russell azonban nem hibázott, és még azt is kibírta, hogy az utolsó körben Valtteri Bottas a falba tette a Cadillacet, és a balesett miatt lengetett kettős sárga zászló megzavarta a befutót.
Russell idegei kötélből voltak, és végül 196 ezreddel maga mögött tartotta Verstappent. A visszatérő Hadjar bejött harmadiknak, a Red Bull így kettős dobogóval zárta a versenyt. Leclerc maga mögött tartotta Antonellit, aki az ötödik helyre jött fel a tizenhatodik pozícióból rajtolva. Hamilton lett a hatodik, a hetedik helyre pedig az utolsó pillanatban előző Lindblad futott be Ocon előtt. Bearman lett a kilencedik, Sainz pedig a végén bejött tizediknek. A McLaren pont nélkül zárt, az azeri betli hatalmas csalódást jelentett a wokingi istállónak.
A szezon a jövő hét végén Sepangban folytatódik, az élő tudósításunk ide kattintva olvasható:



