back to top
KezdőlapFormula 1Kvyat maradhat a Toro Rossónál

Kvyat maradhat a Toro Rossónál

-

A Red Bull legutóbbi utalásai alapján Daniil Kvyat jövőre is maradhat a Toro Rossónál.

Kvyat az első kilenc futamon 4 pontot gyűjtött össze (ezzel szemben a csapattárs Carlos Sainz 29-et), ám a legutóbbi négy versenyből kettőn az első tízen belül végzett volna, ha ebben nem akadályozzák meg rajta kívül álló okok. Az orosznak az Osztrák Nagydíja sem sikerült fényesen: a 16 célbaérőből az utolsó helyen végzett, miután áthajtásos büntetést kapott egy Fernando Alonsóval és Max Verstappennel történt első kanyaros ütközést követően. A médiás flörtölésének hála azt már (szinte) biztosan tudjuk, hogy Sainz marad a Toro Rossónál, Christian Horner megjegyzése pedig azt sugallja, a teljes pilótafelállás változatlan lesz 2018-ra.

„Még nem [aktiváltuk az opciós jogunk], de nem látom okát, miért ne történne meg” – nyilatkozta Horner a spielbergi hétvége alatt. „Lényegében egész pofás szezont fut eddig, így arra látom a legnagyobb esélyt, hogy az igencsak közeli jövőben erre is sor kerül.”

Pierre Gasly lájkolja ezt.

A Red Bullnál is minden marad a régiben; a nagycsapatnál eleve kisebb volt a valószínűsége egy esetleges váltásnak, nemrégiben azonban olyasféle pletykák kezdtek fel-feltöredezni, hogy Max Verstappent elcsábította a Ferrari és akár már 2018-ban vörösben feszíthet.

„Ez csak propaganda” – hűtötte le a kedélyeket Horner. „Színtiszta koholmány. Maxnak 2019-ig szerződése van, és csak ezután kerül ki a pilótapiacra.”