Kimi Antonelli szerezte meg a rajtelsőséget a Brit Nagydíj időmérőjén, megelőzve Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont. George Russell mögöttük végzett, miután attól sem volt messze, hogy már a Q1-ben búcsúzni kényszerüljön.
Magyar idő szerint késő délután rendezték a Brit Nagydíj időmérőjét. Az eddigiek alapján előzetesen a Ferrarit és a Mercedest, azon belül is leginkább Lewis Hamiltont és Kimi Antonellit lehetett a legnagyobb favoritnak tekinteni, ám többesélyes küzdelemnek ígérkezett. A kezdés pillanatában a levegő hőmérséklete 25, míg az aszfalté 44 fok volt.
A Q1-ben a többség természetesen lágy gumikon ment ki, ám a két Audira az elején a közepeseket rakták fel. Az első próbálkozások után Charles Leclerc 1:29.534 másodperccel állt az élre, 11 századdal megelőzve Hamiltont, ám ekkor a többi élcsapat még nm iratkozott fel az eredményjelzőre. Kisvártatva aztán Lando Norris 652, míg Max Verstappen 685 ezredes hátrányt szedett össze, George Russellnek viszont még ennyi sem sikerült, ugyanis a Luffield kavicságyában kötött ki. Szerencséjére a falat épphogy megcsípte, és vissza tudott tolatni a pályára, így nem ért véget számára idő előtt a kvalifikáció, és nem is kellett megszakítani a körözést. Csapattársa, Antonelli a harmadik helyen kezdett.
A hajrához közeledve Arvid Lindblad a negyedik, Nico Hülkenberg pedig az ötödik pozícióba ugrott fel, utóbbi természetesen már szintén lágy abroncsokon. Utóbbit aztán Liam Lawson megelőzte a másik Racing Bullsszal. Eközben Russell új első szárnnyal visszatért a pályára. Rajta kívül egyébként Gabriel Bortoletónak sem volt mért köre.
A brit versenyző ekkor már nem hibázott, és 451 ezredes hátránnyal feljött a hatodik pozícióba, így már nem kellett izgulnia. A hajrára a két Ferrari bent maradt, a Red Bullok viszont gyorsultak: a vezetést meglepetésre Isack Hadjar vette át az 1:29.276-os körével, míg Verstappen a harmadik helyet vette át.
Ami a kiesőzónát illeti, Bortoleto mellett Franco Colapinto, valamint a Cadillac és az Aston Martin versenyzői aggódhattak. Az Alpine versenyzőjének sorsa aztán hamar megpecsételődött, ugyanis a Maggotts-Beckettsben megpördült, aminek következtében néhány másodpercig ismét előkerült a sárga zászló. Ráadásul Valtteri Bottas is megelőzte, de a finn versenyző sem jutott tovább, ahogyan Esteban Ocon sem, akit Bortoleto javítása lökött bele a kiesőzónába, ráadásul egy sárga zászló alatt történt incidens miatt még vizsgálni is fogják a sportfelügyelők. Mögöttük Sergio Pérez, Lance Stroll és Fernando Alonso volt a sorrend, vagyis a kanadai versenyző ismét legyőzte csapattársát egy körön. Ami az elejét illeti, Hülkenberg negyedik helye volt figyelemre méltó.
A Q2 pályatakarítás miatt némi csúszással indult. A többség új abroncsokon hajtott ki a pályára, csak a Red Bullokon és a McLareneken volt használt változat. Az első próbálkozások után Hamilton 1:28.864-gyel állt az élre, 56 ezreddel felülmúlva Russellt, és 205-tel Leclerc-t. Antonelli a Village-ben elfékezte magát, ezért elvette, másodszorra viszont már feljött a harmadik helyre, miután 179 ezreddel volt lassabb a hétszeres világbajnoknál.
Az első négyes után a Red Bullok és a Racing Bullsok következtek, a McLarenek viszont csak a kilencedik, illetve a tizenegyedik helyet foglalták el Norrisszal és Oscar Piastrival. Utóbbi a rádióban közölte, hogy semmi tapadása nem volt a gyorskörében. lőbb azonban nem ők, hanem a bikások első számú csapatának tagjai javítottak, igaz, csak az idejükön: Hadjar 205, Verstappen pedig 249 ezredre közelítette meg Hamiltont.
Ami a kiesőzónát illeti, Piastri mellett Pierre Gasly, Oliver Bearman, a két Williams, valamint az idő nélküli Hülkenberg aggódhatott. Végül az ausztrál versenyző javított, aminek Bortoleto látta kárát. Mögötte Gasly, Hülkenberg, Bearman, Carlos Sainz és Alexander Albon lett a kiesők sorrendje.
Így tehát a mostanában megszokott tíz versenyző jutott be a Q3-ban, amelyet a négy élcsapat versenyzője friss lágyakon kezdett meg, míg Lawson használt abroncsokon ment ki, Lindblad pedig a garázsban maradt. Igaz, mért kört az új-zélandi pilóta sem futott az első etapban. A többiek csapatonként sorakoztak fel: Antonelli 1:28.385-tel állt az élre, 96 ezreddel megelőzve Russellt, és 206-tal a kisebb hibát elkövető Hamiltont. Mögöttük Leclerc, Hadjar, Verstappen, Piastri és Norris volt a sorrend. Érdekesség, hogy a két Red Bullt nem kevesebb mint 394 ezred választotta el egymástól, ami ebben a sorrendben igencsak meglepő.
A mindent eldöntő körre már mindenki kiment, és mindenki új abroncsokon. A gyorskörök megkezdése előtt Antonelli megkérdezte a rádióban, hogy miért ő vezeti fel a mezőnyt, mire mérnöke igyekezett megnyugtatni. Ezzel együtt jelentős mértékben, 274 ezreddel javított, ami elég is volt a pole-ra. Russell ellenben nem gyorsult, így mindkét Ferrari megelőzte őt: Leclerc 175, Hamilton 347 ezredet kapott a bajnoki éllovastól. Az ötödik helyet Hadjar szerezte meg, mögötte pedig Norris, Verstappen, Piastri, Lindblad és Lawson lett a sorrend.
Élő tudósításunk az alábbi linkre kattintva olvasható:


