back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc a Ferrari újabb blamája után: Utána kell járnunk, mi történt

Leclerc a Ferrari újabb blamája után: Utána kell járnunk, mi történt

-

Újabb csalódást keltő időmérőn van túl Charles Leclerc. A monacói pilótán ezúttal az F1-75 jó egy körös tempója sem segített, ugyanis a Q3-ban egy értékelhető köre sem volt, ami miatt csak a 7. helyen zárt.

A harmadik szabadedzésen még nagyon úgy nézett ki, hogy nagyon szoros csata bontakozhat majd ki a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari pilótái között a pole-pozícióért. Azonban a Q3-ra a Vörösök olyannyira elfogytak, hogy Carlos Sainz lemaradás is már majdnem fél másodperc volt a 4. helyen, Leclerc pedig még az Alfa Romeót erősítő Valtteri Bottastól is kikapott. Ezzel pedig kijelenthető, hogy az olaszok ismételten egy nehéz verseny elé néznek vasérnap.

„Meg kell néznünk, mi ment félre” – nyilatkozta a csalódott Leclerc az időmérő után. – Az egyenesekben nagyon sok időt veszítettem az időmérőn és már a harmadik szabadedzésen sem éreztem magam valami jól az autóban. Szenvedtünk az erőforrással, szóval sürgősen ki kell derítenünk, mi okozta a problémát.”

Ugyan már mindkét bajnoki cím sorsa eldőlt, Leclerc még nagy harcban van az egyéni 2. helyért Sergio Pérezzel szemben, valamint a Ferrari is küzd még a Mercedesszel a 2. helyért a gyártók versenyében. Ezen két ok miatt a Scuderiának muszáj lesz maximalizálnia az eredményit, különben akár mindkét fronton komoly bajba kerülhetnek.

Forrásgpblog.com