back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc elismerte, a Hungaroring a gyenge pályái közé tartozik, de optimista

Leclerc elismerte, a Hungaroring a gyenge pályái közé tartozik, de optimista

-

Charles Leclerc úgy véli, a Hungaroringen általánosságban nem volt különösebben erős, bár tavaly már jó teljesítményt nyújtott a Magyar Nagydíjon. A monacói pilóta ezzel együtt imádja Budapestet.

A Forma–1-es pilóták általában elmondhatják magukról, hogy egyes pályák jobban fekszenek nekik, mint mások. Így van ez a Hungaroring esetében is, amely a hétvégi Magyar Nagydíjnak ad otthont. Lewis Hamilton például kifejezetten kedveli ezt a helyszínt, hiszen már nyolc győzelmet szerzett hazánkban, mások viszont jóval kevésbé voltak eredményesek a saját maguk szintjén.

Éledezik a paddock – képek a Magyar Nagydíj csütörtöki napjáról

Utóbbi kategóriába tartozik Charles Leclerc, aki mindössze három dobogót ünnepelhetett a Hungaroringen, és mindegyiket meglehetősen régen. 2014-ben vendégpilótaként mindkét futamon másodikként végzett a Formula Renault 2.0 Európa-kupában, míg 2016-ban a GP3-ban a harmadik lett a sprintversenyen. Mindez azt jelenti, hogy még az általa dominált 2017-es F2-es szezonban sem jött össze a pódium, ahogyan eddigi Forma–1-es karrierje során sem. Ennek persze számos oka lehet, de Leclerc egyértelműen megnevezte a legfőbb tényezőt.

„Nem hiszek a balszerencsében – válaszolta a Racingline.hu kérdésére. – Szerintem ezen a pályán nem voltam különösebben erős. Úgy vélem, tavaly jó hétvégém volt, de különböző okokból nem jött össze a dobogó. A tempó azonban végre megvolt, míg az előző évben, őszintén szólva úgy gondolom, hogy nem végeztem jó munkát ezen a pályán. Ugyanakkor magabiztos vagyok azt illetően, hogy ezen a hétvégén jók leszünk.”

2022-ben egy ponton úgy tűnt, hogy Leclerc akár meg is nyerheti a Magyar Nagydíjat, de a dobogóra mindenképpen megvolt az esélye, ám végül csupán a hatodik pozícióban látta meg a kockás zászlót, nagyrészt a Ferrari rossz taktikai döntése miatt. Hogy az előző év alatt mit értett, az nem világos, hiszen Lance Stroll már az első kanyarban kiütötte őt a versenyből, ám az tény, hogy csak a hetedik helyre kvalifikálta magát. Mint ahogyan az is, hogy 2020-ban csak a tizenegyedik helyen futott be, amire még azzal együtt sem lehetett büszke, hogy az elmúlt évek legrosszabb Ferrarijában ült.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy Leclerc nem kedveli a Magyar Nagydíj hétvégéjét, sőt, szavaiból kiindulva épp az ellenkezője az igaz. Az F1-es pilóták körében ugyanis kifejezetten népszerű helyszínről van szó, hiszen a pálya Budapest révén egy európai nagyváros közelében található. Ez pedig még akkor is vonzó lehet, ha a mezőny tagjai ezúttal nem a Hungaroringről mennek nyaralni, hiszen jövő héten még Spa-Francorchamps-ban lesz jelenésük.

Bottas viccesen felelt, amikor a Magyar Nagydíj szokatlan időpontjáról kérdeztük

„Ezt a várost különösen szeretem – fogalmazott a monacói versenyző, és el is árulta ennek az okát. – Talán az egyik kedvenc városom, ahová az év során elmegyek. Nagyon jók az éttermek, annak ellenére, hogy szigorú diétán vagyok, hogy felkészüljek a versenyhétvégére. Mindig élvezetes itt lenni.”