KezdőlapFormula 1Marko most nagyon elégedett Pérezzel is

Marko most nagyon elégedett Pérezzel is

-

Helmut Marko el van ragadtatva, miután Max Verstappen győzelmet aratott Franciaországban, azon a helyen, ahol a Mercedes az elmúlt években legyőzhetetlen volt. Nagyon elégedett a Red Bull vasárnap délutáni munkájával. Marko különösen hálás Sergio Péreznek is.

„Viszonylag korán elkezdtünk abba az irányba menni, hogy Perezt hosszabb ideig kint hagyjuk (az első szett gumin). Szóval Pérez nélkül, ha ő nem lett volna ennyire nyitott erre, nem tudtuk volna végigcsinálni az egészet” – dicsérte Marko a mexikói pilótát, aki végül szintén Valtteri Bottas megelőzésével a harmadik helyen ért célba.

A ServusTV-n a Red Bull tanácsadója elismerte, hogy azért egy kicsit idegtépő volt a verseny.

„Azt gondoltuk, hogy három körrel a vége előtt utolérjük Hamiltont, szóval kicsit idegőrlő volt, amikor ilyen közel került. De a stratégiával, a boxkiállással és persze azzal, hogy Max tökéletesen csinálta – aztán minden összeállt” – mosolygott az osztrák.

Max Verstappen megszerezte szezonbeli harmadik győzelmét. Korábban Imolában és Monacóban is ő bizonyult a legerősebbnek. Verstappen hét nagydíj után 131 ponttal vezet, szemben a címvédő Lewis Hamilton 119 pontjával.

Forrásgpblog.com