Első világbajnoki címének megszerzése temérdek érzelmet szabadított fel Kimi Antonelliből a mexikói futam után. Az egyik, még a díjátadó előtt felcsendülő dal különösen megérintette, később pedig felfedte ennek az okát.
Már egy teljesen átlagos mexikóvárosi futamot követően is rendkívüli ünneplést kap a győztes, miután leparkolja autóját a Foro Sol stadionrészen, ami rajongók tízezreitől hangos. Persze még inkább különleges a pillanat, ha egy versenyző éppen ekkor szerzett világbajnoki címet, mint az a harmadik helyen befutó Antonellivel történt.
73 éve nem volt olasz világbajnoka a Forma–1-nek, így pedig aligha véletlen, hogy éppen néhány olasz dal csendült fel ekkor a parc fermében Antonelli tiszteletére. Előbb a Nessun dorma, ami egy a Puccini Turandot című operájában felcsendülő ária, mely később a három tenor előadásában vált különösen ismertté nemcsak Olaszországban, de világszerte is. A másik pedig a Ricchi e Poveri popegyüttes szintén közismert dala 1981-ből, a Sarà perché ti amo.
Antonellit az első zene, a Nessun dorma különösen hatalmába kerítette, majd a díjátadót követő bajnoki sajtótájékoztatón meg is kérdezték tőle, milyen gondolatok futottak át az agyán abban a pillanatban. Az olasz a válasza során többször is hosszabb szünetet tartott, lehajtotta a fejét és elsírta magát, ugyanis egy családi veszteségre emlékezett.
„Az első dal nagyon érzelmes volt számomra, mert a nagyapám egykoron mindig ezt hallgatta, ezért különleges pillanat volt, amikor most meghallottam. És szerintem most… bocsánat…”
„Szóval, szerintem most nagyon büszke lenne.”
„Istenem, túl sokat sírok ma, de rendben van. Csak nagyon elérzékenyültem a nagyapám miatt. Miatta is örültem.”
Az ominózus pillanat:
Antonelli több, nagyon emberközeli pillanatot és érzelmet mutatott magából a címszerzésének napján, sikere és karaktere pedig főnökét, Toto Wolffot sarkos vélemény megfogalmazására késztette: szerinte a kíméletlen, önző versenyzők ideje lejárt a Forma–1-ben, és Antonelli a példa arra, hogy becsületességgel, tisztelettel is fel lehet jutni a csúcsra.
„Itt az idő megint elérzékenyülni?” – kérdezte előrelátóan Antonelli vasárnap valamivel később, amikor félrehívták, hogy egy gratuláló videóüzenetet játsszanak le neki. Az üzenet attól a versenyzőtől származott, akinek rekordját az olasz most több mint három évvel megdöntötte az F1 valaha volt legfiatalabb bajnokaként. Sebastian Vettel a videóban visszaemlékezett arra, hogyan élte meg a saját első címszerzését 2010-ben, 23 évesen, rámutatott, hogy a sikerhez vezető út során minden verseny ugyanannyira fontos, majd pedig egy útravaló jótanáccsal látta el Antonellit:
„A nagy sikerek megváltoztathatják azt, ahogyan az emberek tekintenek rád, de neked nem kell megváltoztatnod azt, ahogy az emberekre tekintesz.”

