Még az F3-as autókat is élvezetesebb vezetni, nemhogy a 2000-es évek eleji, agilis V10-es gépeket az idei F1-es mezőny egyik olyan tagja szerint, akitől már az is szokatlan, hogy valamiről ennyit és ilyen szenvedéllyel nyilatkozik a sajtónak.
Miközben a Miami Nagydíj csütörtöki sajtónapján több versenyző is pozitívan nyilatkozott az áprilisi kényszerszünetben elfogadott szabálymódosításokról, volt valaki, aki most fogalmazta meg eddigi legkeményebb kritikáját az idei szabályokkal kapcsolatban. Ő nem más, mint a médiával szemben általában nemtörődöm, érdektelen, olykor flegma Lance Stroll, aki most viszont keményen és egyenesen beleállt az F1 teljes jelenlegi állapotába, és kifejtette, a sportág továbbra is nagyon messze van attól, ahol lennie kellene, és ez alapvetően a következő évekre is így marad.
„Remélhetőleg jobb lesz ezekkel a változtatásokkal, mert most sok minden tönkreteszi a versenyzést és az időmérős köröket – idézi az Aston Martin kanadai pilótáját a Motorsport. – Jó lenne, ha természetesebb lenne vezetni, ne kelljen folyamatosan azzal foglalkozni, mennyit menedzselünk, mikor engedjük fel a gázt, mennyire nyomjuk. De még mindig messze vagyunk az igazi F1-es autóktól, attól, hogy teljes gázzal vezessünk anélkül, hogy az akkumulátorokra kellene figyelni. Nagyon messze vagyunk attól, ahol lennünk kellene.”
Stroll kiemelte, mekkora volt számára a kontraszt, amikor a TV-ben a múlt heti Historic Monaco Grand Prix-t figyelte, ahol a 70-es, 80-as évek legendás autói mellett az F1 Clienti jóvoltából jó néhány 90-es évekbeli és 2000-es évek eleji V10-es Ferrari is feltűnt.
„Volt időnk a szünetben, és csak úgy nézegettem régi futamokat. A Monacói Historic futam is ment a tévében, hallottam a 2000-es évek eleji Ferrarikat, milyen hangjuk volt, milyen kicsik és agilisak voltak. Láttam fedélzeti kamerés felvételeket a V8-as és V10-es korszakból is. Aztán megnézed, milyen most. Hallod a hangot, látod az autók karakterét – akkor sokkal intenzívebbnek és izgalmasabbnak tűnt az egész. Szomorú, de remélhetőleg visszatérünk abba az irányba. Hallok erről pletykákat, mármint a következő szabályokról, de most ezekkel kell együtt élnünk a következő három-négy évben” – fejtegette Stroll.
A 27 esztendős pilóta Max Verstappenhez hasonlóan GT-versenyzéssel is töltötte az időt a szünetben, de emellett F3-as autókat is tesztelt, hogy fitt maradjon, ami szintén nem növelte a lelkesedésé a jelenlegi F1 iránt. „Ez ezerszer szórakoztatóbb és jobb vezetni, mert ott a jobb lábad, azt adod, amit akarsz, és azt kapod vissza. Még az autó súlya is számít. Olyan 550–650 kiló, ami sokkal kellemesebb, mint a 750–800 kiló. Ilyen apróságok – mondta, majd rátért arra, hogy a versenyzők pontosan tudták, hogy az új szabályok mit okoznak. – Előre láttuk. Mindenki mondta az elmúlt másfél évben, hogy ezek az akkumulátorok, a leszorítóerő csökkentése, és minden ilyesmi nem néz ki jól. Most pedig azt kaptuk, amire számítottunk. Talán most az Aston Martinnak még frusztrálóbb, mint a Mercedesnek, de ez az F1. Ilyen. Remélhetőleg jobb lesz.”
Mindeközben Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója kifejtette, hogy a sportágnak nincs problémája, és remek állapotban van, majd lényegében az újságírókat tette felelőssé a negatív hangokért, mondván túlságosan műszaki szemmel figyelik az eseményeket, illetve a pozitív üzenetek helyett felnagyítják a pilóták negatív véleményét. Stroll szerint ez azonban normális, hiszen Domenicalinak ezt kell tennie.
„Az F1 egy üzlet, és védeni akarják az üzletüket, jó színben feltüntetni. Mi pedig versenyzők vagyunk, és tudjuk, milyen jó autót vezetni. Két külön nézőpont. Az emberek így is nézik a sportot, nézik a Netflixet, bekapcsolják az F1-et, tehát az F1 elégedett. De a versenyzők, a szurkolók, azok, akik igazán értik a versenyzést, tudják, milyen volt korábban. Tudják, milyen igazi, jó autót vezetni. És nem lehet elrejteni, hogy most nem olyan jó, mint lehetne. Messze van attól” – nyomatékosította ismét a kanadai, immár a The Race-nek.
Noha Verstappen esetében felmerült, hogy hátat fordít az F1-nek, mert annyira nem élvezi, Stroll leszögezte, számára csak egyszeri alkalom volt a GT3-as kaland, és akkor is az Aston Martin F1-es csapatában képzeli el a jövőjét, ha a szabályok egyhamar nem lesznek jobbak. Ennek oka pedig az, hogy ott akar lenni, amikor odaérnek az élmezőnybe.
„Még mindig nagyon hiszek ebben a projektben, és szerintem messze vagyunk attól, amit elérhetünk – mondta. – Adrian Newey csatlakozott a csapathoz, új gyárunk van, új szélcsatornánk, minden adott. Szerintem nagy potenciál van ebben a csapatban. Ha két-három év múlva a kanapén ülök, és azt látom, hogy két zöld autó az élen megy, én pedig nem vagyok ott, az zavarna. Részese akarok lenni ennek. És remélhetőleg, amikor ez megtörténik, az autók is jobbak és élvezetesebbek lesznek. Ezt minden versenyző szeretné. Nem csak én. Csak van, aki kimondhatja, és van, aki a szerződések miatt nem.”

