back to top
KezdőlapEnduranceMick Schumacher frusztrációja: „Elém tették a tortát, de nem ehetek belőle”

Mick Schumacher frusztrációja: „Elém tették a tortát, de nem ehetek belőle”

-

Mick Schumacher első Le Mans-i 24 órására készül, de nem érzi jól magát az autósportban elfoglalt helyén: bár idén már második éve van távol az F1-es mezőnytől, továbbra is bízik benne, hogy visszatérhet.

Schumacher 2021-ben és 2022-ben volt tagja az F1 mezőnyének a Haas színeiben, második szezonjának végén viszont részben túl költséges balesetei miatt menesztette őt a csapat, azóta a Mercedes tartalékpilótájaként ténykedik. A német ezen szerepében továbbra is sok nagydíjhétvégére elutazik, de elmondása szerint mentálisan megterhelő számára, hogy tétlenül kell néznie a többiek versenyzését.

„Nagyon kimerítő, amikor az ember próbálja visszaküzdeni magát. Ez olyan, mint amikor letesznek elém egy nagyon finom tortát, de nem ehetek belőle, ellenben végig kell néznem, ahogy mindenki más falatozik. Kemény, de jól tudom, hogy miért csinálom” – fogalmazott az Independentnek.

„A két évvel ezelőtti önmagamnak semmi köze ahhoz az emberhez, aki most vagyok. Ötéves korom óta az F1 az álmom, és nem vagyok hajlandó letenni erről az álomról. Néha úgy tűnik, hogy lehet esélyem, de aztán mégis máshogyan alakulnak a dolgok. Az elmúlt pár év egy igazi érzelmi hullámvasút, nagyon kimerítő volt, de dolgozok azon, hogy visszatérjek.”

A Porsche a Le Mans-i pole-ban, a 23. rajthelyre száműzött Toyota szerint szerencsejáték az időmérő

„Már értem, hogyan tudtam volna [a Haasnál] fejlődni, és még mindig sok mindent tudnék mutatni magamból. Több helyen is bebizonyítottam már, hogy képes vagyok bajnokságot nyerni. Talán megírom az önéletrajzom és elküldöm különféle embereknek! Leginkább azon fog múlni, hogy beleillek-e valakinek a tervébe.”

Mercedeses feladatai mellett Schumacher idénre csatlakozott az Alpine WEC-csapatához, hogy ne maradjon egy második évre is versenyzői ülés nélkül. Nicolas Lapierre és Matthieu Vaxiviere csapattársaként a 9. helyről rajtolhat majd el szombaton az első Le Mans-ján, ahol minden idők egyik legerősebb mezőnyében is a győzelem a célja.

„Nagyon izgatott vagyok, nagy tisztelettel tekintek erre a versenyre. Sok mindent hoztam magammal a Forma-1-ből, ami itt segít. A győzelemért fogunk hajtani, de ha a 24 óra elteltével elérjük a célvonalat, már akkor is nagyon büszkék lehetünk magunkra, hiszen ez a projekt csak 11 hónapja létezik. Nagyon gyorsan sikerült egyenesbe hozni a dolgokat. Ám a célunk a győzelem, máskülönben nem is érdemes versenyezni” – ismertette hozzáállását Schumacher, aki a Le Mans-i rajttal is apja nyomdokaiba lép. Michael Schumacher csak egyszer, 1991-ben állt rajthoz a 24 órás versenyen a Sauber Mercedesszel, amely az 5. helyen végzett.

A németnek talán a jövő évi F1-es visszatérésre is az Alpine-nál lehet a legjobb esélye – Esteban Ocon távozásával egy hely biztosan megüresedik az idén küszködő csapatnál, noha Jack Doohan jelenleg valamivel esélyesebbnek tűnik az ülésre.

Az sem mutat jól a német számára, hogy korábbi haasos főnöke, Günther Steiner is azt javasolta az Alpine F1-es csapatának, ne őt igazolják le.

Steiner üzeni az Alpine-nak, hogy ne Schumachert szerződtessék az F1-be