Esteban Ocon rendkívül frusztrál nyilatkozatot adott, miután az Azeri Nagydíj időmérőjén önhibáján kívül nem tudta megfutni azt a köridőt, ami szerinte idei legjobb rajthelyezését eredményezte volna.

A francia versenyző a napokban maga tett elég egyértelmű utalást arra, hogy a Haas nem hosszabbítja meg a szerződését a következő évre. Mivel eléggé limitált a 2027-re még elérhető szabad helyek száma (már csak az Aston Martin és a Racing Bulls adós a bejelentéssel), esélyes, hogy a 2021-es Magyar Nagydíj győztesének a jövő évre nem jut ülés a rajtrácson.

Ocon idén eddigi F1-es karrierje egyik leggyengébb szezonját futja, aminek egyik oka a Haas visszaesése a relatív erősorrendben tavalyhoz képest, ugyanakkor viszont pontok tekinetében is 18-3-as hátrányban van csapattársához, Oliver Bearmanhez képest. A francia idén még egyszer sem jutott be egy időmérő végjátékába, most Bakuban pedig az okozott számára különösen nagy bosszúságot, hogy amikor úgy érezte, ez végre összejöhet, az Arvid Lindblad kicsúszása miatt a Q2 végén lengetett sárga zászló megfosztotta ettől a lehetőségtől.

A francia végül a 14. helyre kvalifikált, míg Bearman 11. lett (mindketten előrelépnek egyet Carlos Sainz büntetése miatt). Oconnak pedig ez az újabb csalódás elég is volt ahhoz, hogy az időmérő után kiboruljon a látszólag folyamatosan ellene összeesküvő elemek miatt.

„Hihetetlen! Egy Q3-at érő körben jártam, az autó jól működött. Tényleg nem sok olyan alkalom volt idén, amikor az autó jól működött, de javítottunk néhány dolgon és most valóban kinézett egy Q3” – idézi a 30 éves versenyzőt a Motorsport.

„Már az előző köröm is erős volt, de ott egy széllökés miatt elrontottam. Aztán a következő körömben ugyanolyan jó időt mentem a 15-ös kanyarig. Nem tudom, ki csúszott ki, de a kanyar kijáratánál vissza kellett vennem, hogy ne kapjak büntetést – emiatt három-négy tizedet veszítettem.”

„Hihetetlen az egész, nincsenek is rá szavaim. Új verseny, de ugyanaz a szar. Az én oldalamon mindig történik valami, akár az autóval, akár sárga zászló vagy biztonsági autó miatt. Nem érdemlem ezt a sok szart, ami mostanság engem sújt! Nem is tudom, talán egy jó hosszú zuhanyra van szükségem.”

Ocon 2025-ben érkezett a Haashoz, amely a negyedik csapat, ahol versenyez az F1-ben. A csapat azonban a hírek szerint jövőre már egy újonccal számol a helyén, a legvalószínűbb jelölt pedig a Forma–2 bajnoki címéért hajtó Rafael Camara.