back to top
KezdőlapFormula 1Norris: Ezt el***tam, pedig nem vagyok hülye

Norris: Ezt el***tam, pedig nem vagyok hülye

-

Lando Norris elfogadja a Katari Nagydíját kisiklató súlyos büntetést, ugyanakkor állítja, nem látta a célegyenesben lévő sárga jelzést. A McLaren szerint a büntetés mértéke rendkívül aránytalan, azt valószínűleg „egy porosodó könyvből” olvasták ki a felügyelők.

A McLaren brit pilótája a rajt óta a második helyen üldözte Max Verstappent, ám miután a futam második felében egy alkalommal nem vette el a gázt a célegyenes végén, ahol Alexander Albon leszakadt visszapillantó tükre miatt sárga jelzés volt érvényben, 10 másodperces stop&go büntetést róttak ki rá.

Mire erről megszületett a döntés, a mezőnyt összetömörítette a biztonsági autó, a brit így a sor végére esett a hatalmas időveszteséggel járó büntetéssel, hiszen ezt a mostanság már ritkán kiosztott szankciót azonnal le kellett töltenie a bokszutcába hajtva, a garázs előtti 10 másodperces várakozással.

A brit végül vissza tudott kapaszkodni a mezőnyre és elcsípte az egy pontot érő 10. helyet, ez azonban sovány vigasz annak fényében, hogy a második helyet cserélte le, s érzése szerint Verstappennél is gyorsabb volt a futamon.

A széles nyilvánosság először abból értesülhetett Norris vétségéről, hogy Verstappen jelezte azt a csapatrádión, hiszen a tükörben figyelve látta, hogy ellenfele nem vette el a lábát a gázpedálról.

„Jól tette, mindenki így tesz, én is így csináltam volna a helyében” – mondta a riválisa által érkezett feljelentésről Norris, akit az Autosport idéz.

„Természetesen csalódott vagyok. Cserbenhagytam a csapatot, pedig nagyszerű autót adtak alám, ami egyértelműen a leggyorsabb volt a pályán, de én el***tam.”

„Nem tudom, mi történhetett. Nem vagyok hülye, és ha látok egy sárga zászlót, akkor tudom, hogy lassítanom kell. Ez az elsőszámú szabály, amit már gokartosként megtanulunk. Valamilyen okból ma mégsem ezt tettem, mert talán nem láttam a jelzést. Le kell ezt nyelnem. Ha úgy ítélték, hogy valamit rosszul csináltam, akkor biztosan így van. Csak annyit tehetek, hogy bocsánatot kérek a csapattól.”

Verstappen nyerte a katari futamot, amit egy letört tükör a feje tetejére állított

A büntetés jogosságát a McLaren csapatvezetője sem vitatja, ugyanakkor komoly kritikát fogalmazott meg a felügyelők irányába, akik szerinte aránytalanul súlyos szankciót róttak ki a pilótára ahhoz képest, hogy gyorshajtásával senkit nem sodort veszélybe, és a törmelék sem az ideális íven pihent.

„Lando éppen abban a pillanatban kapta meg a sárga zászlós jelzést, ahogyan megérkezett abba a szektorba. De ez nem mentség, hiszen a versenyző felelőssége, hogy észrevegye a sárga zónát és megfelelően lelassítson. Meg kell jegyeznünk, különös jelenség volt, hogy a sárga jelzést egyszer kiadták, majd vissza is vonták abban a szektorban, miközben a körülmények változatlanok maradtak, a törmelék továbbra is a pályán volt. Ez csak egy balszerencsés fejlemény” – ecsetelte nagy alapossággal a helyzetet Andrea Stella az F1 riporterének.

„Ami a büntetés súlyosságát illeti, az teljesen nélkülözi az arányosságot a vétség veszélyességéhez mérten. Semmilyen tekintettel nincs a helyzet egyediségére: meg kellett volna nézni a konkrét esetet, kiértékelni a veszély valódi mértékét, majd a szabálysértés súlyosságának megfelelő büntetést kiosztani. Nekem úgy tűnik, hogy valaki kinyitott egy porosodó könyvet, elolvasta benne, hogy mi a teendő ilyen esetekben, és kiosztotta azt a büntetést, amit ott írt. Ez az aránytalanság viszont szerintem károsan hat a versenyzésre.”

Norris végül két pontot szerzett vasárnap, hiszen a leggyorsabb kört is megfutotta, ezzel azonban a McLarent komoly veszteség érte a bajnokságban. A büntetés előtti állás szerint a csapatot csak néhány pont választotta el attól, hogy már most bebiztosítsa a konstruktőri címet, de legalábbis nagyon kényelmes helyzetbe hozza magát a szezonzáróra. Ehhez képest a Ferrari egy 2. és a 6., a wokingiak pedig csak egy 3. és egy 10. hellyel zárták a futamot, ezáltal az olaszok kilenc pontot ledolgoztak a rajt előtti hátrányukból, s most 21-gyel üldözik a McLarent.

Norris és Piastri csapata persze még mindig egészséges előnyt őriz ahhoz, hogy egy közepesen erős hétvégével is megszerezze első konstruktőri vb-címét 1998 óta, ám így mégis maradt izgulnivalójuk a jövő hétvégi szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjra.

Váratlan pilótacsere jöhet, a szezonzáróra kiteheti frusztrált versenyzőjét a csapat