Esteban Ocon és Oliver Bearman néhány látványos előzéssel vetették magukat észre a Kínai Nagydíjon, eredményük pedig az utólagos kizárásokkal alaposan felértékelődött.
A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon még aggasztó formát mutatott az amerikai csapat, hiszen két pilótája az utolsó helyen végzett az időmérőn, majd a mezőnyt alaposan megrostáló futamon is, így távol maradtak a pontszerzéstől. Mindezek után viszont Kínában a csapat már a teljesítményében beállt váratlan fordulatot ünnepli, hiszen mindkét versenyzőjük a legjobb tíz között ért célba, ami miután kizárták előlük mindkét Ferrarit, Oconnak egy 5. helyet, Bearmannek pedig egy 8. helyet ért.
Két futam után így meglepő módon az öt csapatváltó pilóta közül Oconé az eddigi legjobb versenyeredmény idén (nem számítva a sprintet, ahol Lewis Hamilton nyert), ráadásul ez az ötödik hely a Haas tízéves F1-es történetében is rendkívüli: eddig csak egyszer volt ennél jobb eredményük, egy 2018-ban Spielbergben elért negyedik hely, és ötödikként is csak most ötödször intették le a csapat egyik autóját.
Ocon helyezéséhez egy Mercedes megelőzésére is szükség volt, ezt pedig egy felettébb merész megmozdulással tette, a hátsó egyenesben a fűre is lehajtva, hogy ki tudja cselezni Andrea Kimi Antonellit.
Using all the track… and more! 💨@OconEsteban's grass-cutting overtake on Kimi Antonelli helped the Haas driver secure 10 points 👏#F1 #ChineseGP pic.twitter.com/jqPQlxpmva
— Formula 1 (@F1) March 24, 2025
„Egy kis ralizásra is szükségem volt, de micsoda fordulat ez a csapat részéről. Csupán néhány nap alatt rendkívüli munkát végeztek, hogy nagyobb teljesítményt préseljenek ki az autóból. Nem aludtunk és nem is ettünk sokat, de sikerült megcsinálni” – fogalmazott Ocon a verseny után.
Bearman a 17. helyről indulva végzett nyolcadikként, s maga is megelőzte egy élcsapat autóját Liam Lawson Red Bullja képében. A fiatal brit egy kedves kis szokást is meghonosított, az alábbi videó tanúsága szerint ugyanis udvariasan köszön azoknak az ellenfeleinek, akiket faképnél hagy a pályán – persze a másik autóban ülő ezt aligha hallja.
Ciao, Ollie 😁#F1 #ChineseGP @HaasF1Team pic.twitter.com/WSVb3brkzO
— Formula 1 (@F1) March 23, 2025
A Haas összesen 14 pontot szakított Sanghajban, ami a csapat történetének egyik legerősebb versenyét jelenti: A 2018-as spielbergi 22 pontjuk kiemelkedik, amögött viszont ez a második legjobb eredményük.