KezdőlapFormula 1Orvosai szerint Alonso felépülhet már a bahreini tesztekre is

Orvosai szerint Alonso felépülhet már a bahreini tesztekre is

-

Fernando Alonso ma műtéten eshet át, hogy helyreállítsák a feltehetően törött állkapcsát és a fogait. Az Alpine megerősítette, hogy a 39 éves spanyol versenyzőjüket elütötte egy autó csütörtökön, miközben az országúton biciklizett otthonához közel, Svájcban. A márciusi szezonnyitó ugyanakkor közeleg Bahreinben, az enstone-i csapat pedig tudatta, hogy Alonso jól és a tudatánál van, de péntek reggel további vizsgálatok várnak rá.

Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a kétszeres világbajnok egyszer sem vesztette el az eszméletét, de feltehetően műtétileg kell helyreállítani az állkapcsát, illetve a fogainak a károsodását. Emiatt áthelyezhetik kifejezetten egy szakkórházba, Bernbe. A spanyol sportlap a Marca szerint az orvosai úgy vélik, hogy optimisták lehetnek, hiszen a sérülései állítólag nem súlyosak, és már jól lesz a hivatalos szezon előtti tesztekre, a következő hónap közepére. Dr. Jose Gonzalez, szakorvost pedig a szintén spanyol AS idézi:

„Amennyiben állkapoccsonttörése van, akkor teszteket végeznek el, hogy lássák, történt-e elmozdulás, és kell-e implantátum. Amennyiben tiszta törés, akkor nem lesz szükség további vizsgálatokra. Akárhogy is lesz, nem komoly a sérülése. Szinte teljes bizonyossággal kijelenthető. hogy ott lesz az előszezoni teszteken Bahreinben, gondok nélkül.”