A Red Bull nehéz időszakon ment át 2024 közepén, és a technikai igazgatójuk elmondta, ő személy szerint hogyan reagált az egyre hangosabb bírálatokra az F1-es autójuk kapcsán.
Max Verstappen lényegében a szezon korai, arab és ázsiai/ausztrál területeken rendezett futamokon elért eredményével védte meg az F1-es bajnoki címét. Az ötödik állomás, a Kínai Nagydíj után 52 ponttal ment Lando Norris előtt, amiből az év végére 63 pontos előnyt kovácsolt, de nyilván sokkal élesebb küzdelmet hozott volna a bajnokság, ha a hollandnak nincs meg az iménti időszakban elraktározott nagyjából két futamgyőzelemnyi előnye.
A Red Bull a nyomozása alapján arra jutott, hogy már 2023-ban felkerültek az autóra olyan elemek, amik rossz irányba vezette tovább a kutatási és a fejlesztési munkát, csak ezt egy ideig palástolni tudták. Sergio Pérez panaszaira nem figyeltek eléggé, és akkor kezdett bomlani az idilli helyzet, amikor már Verstappen sem volt elégedett az RB20 vezethetőségével; ennek sokszor keményen hangot adott a sajtóban is.
A csapat technikai igazgatójától, Pierre Wachétől megkérdezték, hogyan élte meg a kritikákat, amik bőven érkeztek házon kívülről is. „Nem követem őket. Már az is eléggé kihat rám, amikor nem nyújtunk jó teljesítményt. Nem hagyatkozom más emberek véleményére, akik azt mondják, rossz munkát végzek. Épp eléggé bírálom saját magam is, a családom és jómagam is kritizálom magam” – mondta a RacingNews365-nek.
Jól áll a Red Bull, de még jó ideig kénytelen ősrégi létesítményének korlátait tűrni
„A csapattagoknak azonban nehéz, még nehezebb volt, mert ők ugyanúgy dolgoztak, mint egy évvel korábban.”
„Az én pozíciómban motiválni kell a csapattagokat, és elintézni, hogy a kritikákat pozitívan fogadják. Egy vereség, egy rossz eredmény hozhat pozitívumot, ha belelátunk. Vegyük például Monzát, ami lehetőséget kínált arra, hogy fejlődjünk a későbbi időszakra. Olyan, mint ami sokszor megtörténik a pénteki edzésnapok után, hogy változtatunk a beállításokon, és rájövünk, sokkal többet gyorsulunk, mint vártuk. Ennek okát hogyan értjük meg? Rá kell jönni, bármi is az, és ez egy hatalmas lehetőség. Én így látom.”
A Red Bull egyik legfőbb célja a 2025-ös F1-es autóján a menetdinamikai tulajdonságok javítása, hogy az irányítása könnyebb legyen a kerékvetőkön. Már csak azért is fontos, hogy a csapat végleg maga mögött hagyja az előző évben tapasztalt nehézségeket, mert ez lesz az első teljes idényük Adrian Newey nélkül, és ha nem szűnnek a problémák, rájuk sütik majd, hogy csak az Aston Martinhoz átigazoló mérnökzseni miatt jutottak a csúcsra.
Ez persze torz következtetés lenne, hiszen bár Newey valóban felbecsülhetetlen tudással segítette a Red Bullt, az utóbbi években elsősorban koncepcionális jellegű észrevételekkel járult hozzá a sikerekhez, de azokban Wachénak is oroszlánrésze volt, mert már 2018 óta dolgozik technikai igazgatóként.
Verstappen megerősítette: nem blöffölt, amikor a Red Bulltól való távozásáról beszélt