2000-ben ezen a napon mutatta be Mika Häkkinen minden idők egyik leglátványosabb előzését, mindezt ráadásul Michael Schumacherrel szemben. Mindezt pedig egy olyan futamon tette, amely az az évi versenynaptár első verziójába be sem került.
Augusztus 27-én rendezték a 2000-es Belga Nagydíjat, amely Mika Häkkinen és Michael Schumacher egyik utolsó igazi összecsapásáról maradt emlékezetes. A német pilóta előbb egy vitatható manőverrel tartotta meg a vezetést, de a legtöbb szurkoló memóriájában riválisa nem sokkal későbbi óriási előzése maradt meg.
A futam története azonban messze nem ekkor kezdődött, hanem szűk egy évvel korábban. 1999 szeptemberében ugyanis nyilvánosságra került a következő szezon előzetes versenynaptára, amelyben nem szerepelt a Belga Nagydíj. Ennek oka az országban bevezetett, a dohánytermékek hirdetésének tiltására vonatkozó törvények voltak. Mindez azért volt igencsak problémás, mert számos csapatot szponzorálta valamelyik cigarettamárka. Nem sokkal később, október 6-án viszont bejelentették, hogy a Forma–1-es hétvége mentességet kap ez alól, így a spa-francorchamps-i pálya mégis vendégül láthatta a mezőnyt.
Az év tizenharmadik futamát rendezték meg ott – öt fordulóval a vége előtt Häkkinen 64 ponttal állt a tabella élén, 2 egységgel megelőzve Schumachert. Rajtuk kívül még David Coulthardnak volt reális esélye a világbajnoki címre, hiszen a brit pilóta lemaradása csupán 6 pont volt csapattársával szemben.
Az időmérő a címvédőnek sikerült a legjobban, olyannyira, hogy valósággal agyonverte a mezőnyt: 1:50,646-os körének köszönhetően 0,773 másodperces előnnyel szerezte meg a pole-pozíciót, és annak is örülhetett, hogy riválisai közé ketten is beférkőztek Jarno Trulli és Jenson Button személyében. Schumacher így a negyedik, míg Coulthard az ötödik helyről várhatta a lámpák kialvását.
Ez utóbbi azonban nem történt meg, pontosabban csak a felvezető kör előtt, ugyanis a futam előtt óriási mennyiségű csapadék esett le a pályára. Bár az eső egy órával a kezdés előtt elállt, a látási viszonyok miatt a biztonsági autó mögött indult el a futam. Ekkor nem változott az élmezőny sorrendje, de Häkkinen nem meglepő módon elhúzott Trullitól és így a többiektől.
Az első változást a 4. kör hozta, amikor Button megpróbálta megelőzni a Jordan versenyzőjét, ám szélesre futott, így ehelyett Schumacher ment el a brit újonc mellett. Az akkor kétszeres világbajnok aztán a következő körben Trullit is sikeresen megtámadta a La Source-ban, Button pedig igyekezett javítani a hibáját, így ugyanabban a kanyarban ő is bevetődött az olasz mellé. Ennek azonban ütközés lett a vége, ami Trulli kiesését eredményezte, és persze ellenfele is hátracsúszott a mezőnyben.
A pálya időközben elkezdett felszáradni, és Jean Alesi korai cseréje, illetve az azt követő tempója jelezte, hogy ideje száraz pályás gumikra váltani. Schumacher a 6., míg Häkkinen a 7. körben állt ki, Coulthard pedig további egy körrel tovább húzta, amivel viszont túl sok időt vesztegetett el, így a kiállása után egészen a kilencedik helyig esett vissza.
A 13. kör elején a McLaren finnje 4,6 másodperccel vezetett Schumacher előtt, ám aztán a Stavelot-ban óriásit hibázott és megpördült. A piruettel körülbelül 10 másodpercet bukott, így Schumacher az élre állt. A 21. körre aztán 11,5 másodpercre nőtt a különbség, amikor a német pilóta másodszor is meglátogatta a szerelőit, hogy a futam végéig elegendő üzemanyagot vételezzen. Ellenfele ezt hat körrel később tette meg, a kiállás során pedig apró beállításváltoztatással igyekeztek gyorsabbá tenni az autóját.
Az újabb fordulópontot a 34. kör jelentette, amikor Schumacher abroncsai elkoptak, így riválisa elkezdett rá közeledni, majd utol is érte. A Ferrari pilótája azonban nem adta fel, és agresszívan védekezett. Häkkinen a 40. körben a Les Combes-ban akart bemenni mellé, miután a Kemmel-egyenesben a szélárnyék segítségével nagyon közel került hozzá, ám Schumacher az utolsó pillanatban bezárta előtte a kaput. A címvédőnek ki kellett hátrálnia, de a McLaren első szárnya így is hozzáért a Ferrari jobb hátsó kerekéhez és kicsit megrongálódott.
Köztudott, hogy a két versenyző rivalizálása az egyik legtiszteletteljesebb volt a modern kori F1 történetében, ám ekkor azért akadt nézeteltérésük. A későbbiek miatt kissé elsikkadt, de Häkkinen rossz néven vette Schumacher megmozdulását – menet közben dühösen integetett is neki –, és a leintés után kérdőre is vonta őt. Közölte vele, hogy 300 km/órás tempónál nem szoríthatja le a másikat, mert ez „élet és halál kérdése”. A későbbi hétszeres világbajnok azonban nem értette, hogy mi rosszat csinált.
Egy körrel később mindenesetre Häkkinen nemes bosszút állt. A felállás hasonló volt, miután elhatározta magát és padlógázzal áttolta a McLarent az Eau Rouge-on (ez akkoriban versenyen nem volt magától értetődő, pláne nem egy másik autó által keltett turbulens levegőben), így a Kemmel-egyenesben folyamatosan közeledett a Ferrarira, ám ekkor utolérték az egyik lekörözöttet Ricardo Zonta személyében. Schumacher azt gondolta, hogy a belső íven nem fog elférni a brazil mellett, így kívülről kerülte ki a BAR középre húzódó versenyzőjét, ám Häkkinen a belső ívet választotta. Ennek következtében mindkét autó mellett elment és átvette a vezetést, amelyet a következő három körben már nem is engedett ki a kezéből.
„Hihetetlen volt – nyilatkozta a leintés utáni sajtótájékoztatón Häkkinen. – Ebben a szituációban szokatlan az egyenesben megelőzni valakit, amikor egy hátul lévő ott van közöttünk. Tudtam, hogy nincs értelme követnem Michaelt, és megpróbáltam megelőzni őt az egyenesben, mert [máskülönben] nyilvánvalóan nem hagyott volna nekem helyet. Így van? [Itt Schumacherre nézett, aki bólintott – a szerk.] Teljesen belülre mentem, megelőztem a lekörözöttet, és ezzel egy időben megelőztem Michaelt. Én imádtam, de nem vagyok benne biztos, hogy Michael is.”
A legendás manőver:
Hozzá kell tenni, hogy Häkkinennek szerencséje is volt, Zonta ugyanis később bevallotta, hogy csak Schumachert látta a tükörben. Így viszont minden idők egyik legemlékezetesebb előzése lett belőle. Derrick Allsop, a The Independent újságírója úgy fogalmazott, hogy a manővernek köszönhetően Häkkinent „talán olyan versenyzőként fogják elismerni, aki méltó arra, hogy helyet kapjon a sportág hőseinek panteonjában”. Ron Dennis, a McLaren akkori csapatfőnöke pedig kijelentette, hogy „biztos vagyok benne, hogy az előzési manővere a sportág egyik legnagyszerűbbjeként fog bevonulni a történelembe”. Néhány hónappal később, 2001 februárjában több mint hatvan, egyaránt az F1 történelmével foglalkozó szakember az év pillanatának választotta ezt a megmozdulást, és még maga Schumacher is méltatta ellenfelét.
„Nyilván eléggé örültem, amikor láttam ezt a lekörözöttet magam előtt, mivel a csapat elmondása alapján tudtam, hogy az egyenesbeli sebességemet tekintve lassabb vagyok – fogalmazott. – Úgy, hogy az előttem lévő srácnak köszönhetően szélárnyékban voltam, azt gondoltam, hogy nem lesz elég, hogy elkapjon. Normál esetben két autó fér el egymás mellett, de Mika kitűnő manővert hajtott végre azzal, hogy belül előzött, ez váratlanul ért.”
Häkkinen ezzel 6 pontra növelte az előnyét négy futammal a vége előtt, ám, mint később kiderült, ez volt az utolsó futamgyőzelme a szezon során. A következő négy versenyt ugyanis kivétel nélkül Schumacher nyerte, akinek már három is elég lett volna, hiszen az utolsó előtti hétvégén, Szuzukában bebiztosította első világbajnoki címét a Ferrarival. Akkor még senki nem sejthette, hogy mindez egy, a mai napig egyedülálló sorozat kezdete, hiszen 2004-ig zsinórban ötször koronázták meg.