Ayrton Senna, Lewis Hamilton, Max Verstappen és Michael Schumacher szerezte a Forma-1-ben kiosztott világbajnoki címek több mint negyedét. Általában az ő nevük jön elő legtöbbször a megválaszolhatatlan „Ki az F1 történetének legjobb pilótája?” kérdésnél, és mindannyiuknak voltak bizonyos erényei, amiben picit jobbak voltak a többieknél.
Örökzöld vitatéma, és sosem lesz benne konszenzus, hogy ki (volt) a Forma-1 történetének legjobb versenyzője. Általában néhány név bukkan fel ezekben az összevetésekben, mi négyet választottunk ki közülük, hogy különböző szempontok mentén összehasonlítsuk az erejüket, hogy a saját környezetükben mit alkottak. Tisztelettel tekintve a kimaradókra és szintén kiemelkedő képességeikre, a korszakos zsenikből időrendben Ayrton Senna, Michael Schumacher, Lewis Hamilton és Max Verstappen került be az összehasonlításba. Ők négyen hosszú ideig etalonnak számítottak a mezőnyben, és gyengébb autóval is gyakran varázsoltak.
A Senna előtti korszakra azért nem térünk ki, mert akkor még inkább más világ volt, sokkal megbízhatatlanabb autókkal, veszélyesebb feltételekkel, amelyek között más értelmezést nyert a határok feszegetése, hiszen azok túllépésekor több évtizedig kavicságy vagy bukótér helyett villanyoszlopok és árkok várták a versenyzőket. A legtöbben keveset is láttunk vagy éltünk meg belőle. Egyesek számára pedig az ad romantikus bájt a régmúlt nagyjainak, hogy nekik a saját képességeire és műszaki ismereteire kellett támaszkodniuk vezetés közben, előzetes szimulációk és verseny közbeni rádiós útmutatás nélkül.
Nyers tempó – Senna
A legtöbbeknél talán ez fokmérője a gyorsaságnak. Na de hogy hasonlítsuk össze a különböző szabályrendszerekben induló klasszisok mérlegét? A pole pozíciós öröklistára alapozni önmagában azért értelmetlen, mert ez nagyban függ attól, hány időmérőt rendeztek egy szezonban, illetve hány évben vezettek domináns autót. És természetesen Sennán kívül mindenkit érintett, hogy a Forma-1 bizonyos időszakaiban a rajthoz tervezett üzemanyagmennyiséggel kellett megfutni a legjobbnak szánt időt, volt egyetlen kísérletes és Q1-Q2-Q3-as lebonyolítású kvalifikáció, előre ismert rajtbüntetések, autóbeállítás változtatásának tiltása az időmérő után stb.
Vettel és Hamilton sem hitte el, Schumacher elsírta magát – ilyen érzés beérni a legendás Sennát
Az autó adta keretekből sem lehet vég nélkül kilépni, így különböző bontásokban megnéztük, a négy sztár milyen arányban szerezte meg a pole pozíciót olyankor, amikor domináns autót, amikor a mezőny egyik legerősebb autóját vezette, illetve amikor egyértelműen bravúrnak számított, hogy az adott felszereléssel megnyerte a kvalifikációt. (Az egyszerűség kedvéért a hagyományos pole-statisztikákat néztük, figyelmen kívül hagyva a sprinteket és az időmérő leggyorsabbjainak büntetéseit.)
Az egyes szezonokat nem minden esetben könnyű bekategorizálni, de a domináns autós évek nagyjából egyértelműek (Senna: 1988-1989, Schumacher: 2001-2002, 2004, Hamilton: 2014-2016, 2019-2020, Verstappen 2022-2023), ahogy nagyjából azok is, amikor az illetők bajnoki címre esélyes autót vezettek (Senna: 1986, 1990-1991, Schumacher 1994-1995, 1997-2000, 2003, 2006, Hamilton: 2007-2008, 2010, 2012, 2017-2018, 2021, Verstappen: 2021). Utóbbinál már lehet vitatkozni egyes éveknél, hogy a versenyző a zsenialitásával lényegében túlteljesítette-e a lehetőségeket (például Senna 1986-ban, Schumacher 1997-ben vagy Hamilton 2010-ben). És végül vannak azok az idények, amelyekben az illetők bravúrnak köszönhetően rajtoltak az élről, ezt lényegében azzal ragadtuk meg, hogy az adott pilóta vagy a csapattársa szerzett-e pole pozíciót.
Akárhogy pakolásszuk a kérdéses szezonokat, az jön ki, hogy Senna bizony mindhárom kategóriában egyértelműen felülmúlta a többieket, a McLaren fölényes éveiben ötből négy időmérőt ő nyert meg, míg Schumacher, Hamilton és Verstappen nagyságrendileg csak kettőből egyen végzett az élen. A különböző szabályrendszerek miatt ő tudta a legkevésbé kötöttségek nélkül érvényesíteni a gyorsaságát, de beszédes, hogy Alain Prostot többször verte legalább fél másodperces különbséggel, mint ahányszor ennél kisebb volt az előnye vagy kikapott tőle.
Hamilton azt tenné a mai gyerekekkel, mint amit Senna tett vele
A bajnoki címre esélyes autókkal szintén Senna szerzett legnagyobb arányban pole pozíciókat, majd Verstappen következett, de nekik összesen is kevesebb ilyen éve volt a mintában, mint Schumachernek vagy Hamiltonnak. Ami a bravúrokat illeti, Senna ebben is veri a többieket, főleg a lehengerlő 1985-ös teljesítményének köszönhetően, bár 1987-ben, 1992-ben és 1993-ban is szerzett egy-egy első rajtkockát az idényt uraló Williamsek árnyékában. Schumacher 1996-ban, Hamilton 2009-ben és 2013-ban csillogtatta meg többször pompás nyers tempóját gyengébb autóban, míg Verstappen a pole pozíciók terén ezt szerényebben, “csak” hármat szerzett 2019-ben és 2020-ban. A lehetőségeket nyilván mindenkinél bekorlátolta, hogy az ellenfelek mennyire lubickoltak.
A csapattársak elleni mérleg szóba jöhetne még, de ezt jelentősen befolyásolja, hogy a garázs másik oldalán kinél milyen képességű versenyző vezetett. Végül Senna mellett még egy érv, hogy minden idők egyik legjobbjának számít a misztikummal kicsit túlfűszerezett, de valóban döbbenetes 1988-as monacói időmérős köre, hiszen abban az évben a legnehezebb, legrövidebb pályán verte el legjobban, 1,4 másodperccel Prostot, a 3. helyezett ferraris Gerhard Bergert pedig 2,6 másodperccel előzte meg. Még azt a fránya, izgága Williamst is a pole-ba repítette az utolsó három versenyén. Saját közegéből egyszerűen ő emelkedett ki legjobban egy körön.
Az első rajtkockák örökranglistáját Hamilton vezeti Schumacher előtt, de a brit úgy véli, Verstappen idővel ezt is elveheti tőle.
Cikksorozatunk további részei: 2. rész, 3. rész, 4. rész
Senna ma is élhetne, ha a McLaren nem veri át, és megadja neki a V12-es motort, amit akart