Ayrton Senna, Lewis Hamilton, Max Verstappen és Michael Schumacher szerezte a Forma-1-ben kiosztott világbajnoki címek több mint negyedét. Általában az ő nevük jön elő legtöbbször a megválaszolhatatlan „Ki az F1 történetének legjobb pilótája?” kérdésnél, és mindannyiuknak voltak bizonyos erényei, amiben picit jobbak voltak a többieknél.
Örökzöld vitatéma, és sosem lesz benne konszenzus, hogy ki (volt) a Forma-1 történetének legjobb versenyzője. Általában néhány név bukkan fel ezekben az összevetésekben, mi négyet választottunk ki közülük, hogy különböző szempontok mentén összehasonlítsuk az erejüket, hogy a saját környezetükben mit alkottak. Tisztelettel tekintve a kimaradókra és szintén kiemelkedő képességeikre, a korszakos zsenikből időrendben Ayrton Senna, Michael Schumacher, Lewis Hamilton és Max Verstappen került be az összehasonlításba. Ők négyen hosszú ideig etalonnak számítottak a mezőnyben, és gyengébb autóval is gyakran varázsoltak.
A Senna előtti korszakra azért nem térünk ki, mert akkor még inkább más világ volt, sokkal megbízhatatlanabb autókkal, veszélyesebb feltételekkel, amelyek között más értelmezést nyert a határok feszegetése, hiszen azok túllépésekor több évtizedig kavicságy vagy bukótér helyett villanyoszlopok és árkok várták a versenyzőket. A legtöbben keveset is láttunk vagy éltünk meg belőle. Egyesek számára pedig az ad romantikus bájt a régmúlt nagyjainak, hogy nekik a saját képességeire és műszaki ismereteire kellett támaszkodniuk vezetés közben, előzetes szimulációk és verseny közbeni rádiós útmutatás nélkül.
Mentális erő – Hamilton
A stressztűrés, a koncentráció, a sportszerűség mind ide tartozik – a négy versenyzőből háromnak többször elgurult a gyógyszere, így aligha lehet mást a leghidegvérűbbnek tekinteni, mint Hamiltont. Félreértés ne essék, a nyomást általában Senna, Schumacher, Hamilton és Verstappen nagyszerűen kezelte, jó autóba beülve egyből lenyűgözően vették fel a versenyt az addigi nagyokkal. A felfokozott idegállapot viszont Hamilton kivételével mindegyiküknél átcsapott néha olyan cselekedetekbe, ami nem méltó sportolókhoz.
Hamiltonnak és Schumachernek 11-11 vb-címe is lehetne, de előbbi közelebb állt ehhez
A mentális erő talán a legnagyobb tétre menő helyzetekben, a világbajnoki címért vívott küzdelem legmeghatározóbb pillanataiban mutatkozik meg. Verstappen eddig egyszer harcolt az utolsó futamig, és az utolsó négy versenyének mindegyikén voltak megingásai: Brazíliában Hamilton kiterelésével büntetést és további pozícióvesztést kockáztatott, Katarban (vitatott körülmények között) nem lassított az időmérőn a sárga zászlónál, Szaúd-Arábiában falnak ment a kvalifikáció végén, majd a futamon több kétségbeesett megmozdulással súrolta a tisztességes csata határát. Abu-Dzabiban pedig elrontotta a rajtot és riválisa megelőzte. A brazíliai szárnytapogatásnál mutatott figyelmetlenséggel is feleslegesen keverte bajba magát, míg korábban Monzában viselte rosszul az elrontott kerékcserét, és heves vérmérséklettől fűtve nekiment Hamiltonnak.
Senna és Schumacher többször borzolta a kedélyeket szándékos vagy legalább sok vitát kavaró ütközéssel. A brazil 1988-ban saját hibájából majdnem lefulladt a rajtnál Japánban, ebből állt talpra és mutatott be szenzációs fordítást Alain Prost ellen. (Fun fact: Senna egyetlen klasszikus vb-döntőn sem vett részt, mert Szuzuka akkoriban nem az utolsó, hanem az utolsó előtti állomás volt a naptárban.) Schumacherrel a Ferrari tolt ki tíz évvel később ugyanott, de emlékezzünk, hogy 2003-ban szintén kis híján pórul járt a Szato Takuma ellen indított vakmerő előzési kísérlettel.
Hamilton kevésbé botladozott a hasonló szituációkban, a hat vb-döntőjén arányaiban kevesebbet hibázott. Az első két szezonjában, Brazíliában a rossz kockázatfelmérés hátráltatta (2007-ben kicsúszott az első kanyarok egyikében, de a világbajnoki reményeinek koporsójába egy rejtélyes műszaki hiba verte be a szöget, míg 2008-ban inkább túl óvatosra vette a figurát, amire kis híján ráfázott), ahogy a 2007-es kínai bokszutca-bejáratos malőrben is volt sara a McLarennek.
A rezüméjében vezetési fair play szempontból csak a 2016-os finálé számít foltnak, amikor a Mercedes felszólítása ellenére sem gyorsított, mert arra játszott, visszafogott tempójával hátha sebezhetővé teszi Nico Rosberget a mögötte érkezőkkel szemben. Igaz, a 2009-es hazugságbotrány nála is fekete pont, bár ott az egyik felettese meséjének dőlt be, a 2012-es Twitter-csetepatéja viszont a saját partizánakciója volt (mérges volt a McLarenre az időmérő után, és bizalmas telemetriai adatokat hozott nyilvánosságra).
A bosszú napja: Prost meg akarta ütni, de undorodott a védhetetlent húzó Sennától
Nem mehetünk el Senna, Schumacher és Verstappen dühkezelési hiányosságai mellett, függetlenül attól, joggal vagy sem keveredtek atrocitásba: a lekörözési problémák hatására Senna kiosztott egy taslit Eddie Irvine-nak, Schumacher és David Coulthard között csak a szerelők sorfala akadályozta meg a testi inzultust, Verstappen Esteban Ocont lökdöste. Senna nehezen viselte azt is, amikor 1987 végén elszálltak a világbajnoki esélyei Mexikóban, a kiesése után egy sportbírót rángatott meg kicsit. Hamilton legindulatosabb megnyilvánulása talán a híres „Because I’m black” kifakadás volt a kamerák előtt, a felügyelők döntése váltotta ki belőle. Ha már itt tartunk, Verstappen többször kifejezetten hangosan reagált a tevékenységükre a vélt sérelmek miatt.
A koncentráció mérését négyük között nagyon megnehezíti, hogy manapság könnyebb vezetni az autókat, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor a manuális sebességváltásból eredő hibák például több kiesést okoztak, vagy aszfaltozott bukóterek helyett vendégmarasztaló kavicságyak jelentették a védőhálót. Sennával olyan is előfordult, hogy egy korábbi balesetnél néhány milliméterrel elmozdult a szalagkorlát, ő pedig mit sem sejtett, a szokásos íven fordulva hozzáért a falhoz és megrongálta az autóját. Azért a kapcsolókkal sem könnyű menni, emlékezhetünk, hogy Hamilton a 2021-es bakui újraindításnál így rontott és nullázott.
Szinte minden fiatal pilóta sokat hibázik, aztán van, aki ezt kinövi, és van, aki kevésbé. Schumacher relatíve sok ki nem kényszerített hibát követett el 1994-től 1999-ig, majd 2003-tól 2006-ig egyaránt megvolt a szezononkénti 1,0-s átlaga a saját hibájából eredő kiesésekkel, és hát a biztonsági autó alatti búcsúk nem épp hízelgők (a többes szám a 2005-ös Kínai Nagydíj miatt indokolt).
Sennánál is akadt több kellemetlen ütközés az utolsó éveiben, az egyik utolsó versenyén, 1994-ben Brazíliában pedig senkitől sem zavartatva megforgással esett ki Schumacher üldözése közben. Ekkor egyébként már motivációhiánnyal küzdött, miután az előző évben nagy ellenfele visszavonult. No és mindenképp ide kívánkozik minden idők egyik legnagyobb rövidzárlata, amikor 1988-ban Monacóban a hatalmas előny birtokában elkallódott a figyelme és karambolozott. Emiatt még órákkal később is zokogott.
Verstappen régebben sokaknál kihúzta a gyufát a féktávon mozgásaival és a veszélyesség határát súroló vagy túl is lépő leszorításaival, és ez időnként ma is elő-előbukkan nála, tavaly Las Vegasban kapott büntetést emiatt. Azért Hamilton sem szent, Rosberg ellen rendszeresen inkább ő rakta ki jobban a könyökét, de általában nem merészkedett túl messzire.
Cikksorozatunk előző részei: 1. rész, 2. rész, 3. rész