back to top
KezdőlapFormula 1Új tanácsadó segíti az F1 működését

Új tanácsadó segíti az F1 működését

-

Steve Nielsen elismert szakembernek számít az F1 közösségében, aminek működését új formában, tanácsadóként segíti.

Rövid ideig, egy évig sem töltötte be az FIA sportigazgató tisztségét Nielsen, akinek nem tetszett a szervezet működése: sajtóértesülések szerint nem érezte azt, hogy az FIA készen áll a szerinte szükséges változtatások végrehajtására, és nem tetszett neki a feladatkörének egy része sem. 

Az Autosport jelentése szerint viszont a szakember nem távolodott el a sportágtól, és a frissen alapított tanácsadói cégével segíti az F1-et. A feladatai összefüggenek a korábbiakkal, például a sportszabályzat kialakításával és a versenyek irányításával, lebonyolításával. Állítólag más ügyfeleknek is segít, többek között versenypályák képviselőinek. Már a bahreini tesztelésen is jelen volt Nielsen, hivatalos egyenruhában.

A most 59 éves Nielsen 1985-tól kezdve dolgozik az F1-ben, először a sportág étkeztetési cégénél volt kamionsofőr. Utána mintegy féltucat csapatnál állt alkalmazásban, többek között a Lotusnál, a Benettonnál, a Hondánál vagy a Williamsnél, volt részlegvezető, csapatmenedzser és sportigazgató is. Nielsen 2017 óta dolgozott az F1 általános menedzsmentjében, sportigazgatóként kezdett, majd ugyanilyen beosztásban 2023 elején került az FIA kötelékébe.

Kinevezték az új igazgatót, akinek fontos szerep jut az F1 2026-os szabályainak megalkotásában