Mohamed Ben Sulayem nem jelent meg a Forma-1 bízottság gyűlésén, ahol a 2023-as szabálymódosításokról döntöttek.
Az FIA hangsúlyozta, hogy a távozással kapcsolatos döntése előre eltervezett volt, a kiáltványban tett ígéretének részeként. Az időzítés azonban egy sor olyan ellentmondás közepette történt, amikor az FIA és az F1 közti kapcsolat nem igen mondható rózsásnak.
A bízottsági ülés abból a szempontból is döntő fontosságú volt, hogy a szabályokkal kapcsolatos módosításokat megbeszéljék a 2023-as szezont illetően. A szabályokat egyhangúlag elfogadták, ami a költség sapka limitjének az emeléséről szólt, mivel az elmúlt két év során bevezetésre kerülő sprint versenyek kisebb fejtörést okoztak a csapatok számára, ha esetleg autót törtek a futam során.
A nyári időkorláthoz hasonló új téli leállásról is megállapodtak 2023-ra. Az FIA megváltoztatta a pontozás körüli megfogalmazást is, hogy elkerülje a káosz megismétlődését, amikor Max Verstappen a tavalyi szezonban Japánban megnyerte a bajnoki címet.
A Bizottság jóváhagyta azt a javaslatot is, amely során a versenyzők és a csapatok közötti rádiókommunikációs szabály enyhítésre került.
Ezen kívül pedig még az Emilia Romagna Nagydíjtól új típusú nedves időjárási gumiabroncsot vezetnek be.
A keverékről úgy tudni, hogy nagyobb teljesítményük van, ami végre megakadályozhatja, hogy a verseny elindítása masszív késéseket szenvedjen meg a verseny előtt.
A gumi nem igényli a gumiabroncs-fűtő takarók használatát, ami jelentős újítás a sportágban.
A sprintversenyek változásai is életbe lépnek, miután 2023-ban háromról hat versenyre emelkedik a versenyszámok száma. A csapatok nagyobb szabadságot kapnak a szombati futam utáni alkatrészcserére a saját maguk által kiadott Parc Fermé formanyomtatványokkal.
Öt helyszínen pályafelújításokat hajtanak végre, köztük jelentős frissítéseket Szaúd-Arábiában a jobb láthatóság érdekében. Azerbajdzsánban és Miamiban teljesen újraaszfaltozzák a pályát, míg Katarban egy boxutcai épületet építenek.
A DRS-szabályokat öt pályán módosítják, hogy lehetővé tegyék a jobb előzéseket vagy növeljék a kihívást. Az észlelési zónákat Bahreinben, Dzsiddában, Bakuban és Miamiban módosítják, míg Ausztráliában további változások lesznek.
A szervezők már megerősítették, hogy Melbourne-ben egy negyedik aktiválási zónát terveznek, hogy segítsék az új elrendezésű pálya élményét.