Oscar Piastri kijelentette, a Belga Nagydíjon lényegében a számítógépek jó vagy rossz működése döntötte el a rajtsorrendet. Lando Norris szintén úgy véli, hogy sok szempontból nem a versenyzőkön műlik az eredmény.

Már a Belga Nagydíj hétvégéje előtt lehetett sejteni, hogy a spái pálya jellege miatt igencsak ki fognak ütközni az idei szabályrendszer problémái. A legendás helyszín meglehetősen energiaigényes, ezért a második szektorban például rendre csak az 540 lóerős belső égésű motor működött. Összehasonlításképpen, a Forma–2-es motorok 620 lóerőt tudnak…

Ha pedig ez nem lenne elég, a rendszer körről körre „tanul”, és a legkisebb eltéréseket is beépíti a működésébe. Ráadásul az egy dolog, hogy egy versenyző adott esetben másképpen vezet, de olyan tényezőket is figyelembe vesz, mint a szélirány és a tapadás mértéke, amelyekre a pilótának semmilyen ráhatása nincs. Emiatt ezúttal többek között Oscar Piastri járt pórul, aki Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint ugyanolyan beállításokkal veszített sokat Lando Norrishoz képest az istállón belül.

„Szívás – írta le a történteket az ausztrál versenyző. – Nem is tudom igazán másképpen mondani. Bizonyára nem én voltam az egyetlen. Tudom, hogy George [Russellnek] rengeteg problémája volt ezzel a mostani és talán az elmúlt néhány hétvégén egyaránt. Ha pedig másokkal beszélek, náluk is hasonló a helyzet. Szóval, amikor a rajtrácsot a jól vagy éppen rosszul működő számítógépek döntik el, az elég vacak módja a versenyzésnek. Itt ez nyilvánvalóan jelentősen felerősödött és rontotta a helyzetet, de igen, amikor az ember bejön egy időmérő után, megnézi az összes kanyart, és azt mondja, hogy »egy szinten vagyok a csapattársammal, a végén mégis két tizeddel le vagyok maradva«, az nem kellemes érzés.”

Norris ezúttal jól jött ki a történtekből, de elmondása szerint idén először érezte magát versenyképesnek az egyenesekben. A címvédő úgy véli, Piastri első alkalommal volt hátrányban hozzá képest ezen a téren, de hozzátette, ez nem a csapattársán múlik. A brit versenyző szintén kritikusan jellemezte a szituációt.

„Valójában ennek semmi köze az emberhez mint versenyzőhöz – fogalmazott. – Időnként van, és akkor arról beszélünk, hogy néhány méterrel korábban nyomjuk meg a gombot, vagy ilyesmi. Ez néha egyszerűen óriási különbséget jelent, de vannak bizonyos dolgok, amelyek az ellenőrzésünk alatt állnak, ám sok dolog, túlságosan is sok dolog teljesen kívül esik rajta. Kár, hogy ennyi minden befolyásolhatja az embernek a tempóját az időmérőn. Ez nem a pilótán múlik. Egyszerűen csak azon, hogy reménykedünk, hogy szerencsénk lesz, és az erőforrás azt teszi, amit tennie kell, és nem csinál valami hülyeséget.”

A problémát már a szabályalkotók is felismerték, és amellett, hogy az első futamok után már a 2026-os szezonra is változtattak, a következő két esztendőre vonatkozóan is módosítanak az előírásokon, hogy az elektromos komponensnek aránylag kisebb szerepe legyen. Piastri szerint azonban ez nem fogja orvosolni a fenti problémát.

„Ez mind azzal van összefüggésben, hogy a rendszerek miként kezelik a dolgokat – magyarázta. – Az üzemanyag-áramlás megváltoztatása és a kevesebb energialeadás nem fogja megoldani ezeket a konkrét problémákat. Ez azzal kapcsolatos, hogy hogyan kalibrálják a motort, hogyan tanul a motor. Ez tulajdonképpen már bele van kódolva ezekbe az erőforrásokba. Nyilvánvalóan jobb lesz majd a helyzet, ahogyan a gyártók egyre jobban megértik a motorokat. Más versenyzőkkel beszélve, ez a gond nemcsak minket vagy a Mercedest érinti, hanem az összes motort. Azonban az a tény, hogy ez egyáltalán probléma, nem csupán engem bosszant eléggé.”