KezdőlapFormula 1Vettel megnevezte az Aston Martin gyengeségét

Vettel megnevezte az Aston Martin gyengeségét

-

Sebastian Vettel elmondta, mit tart idén az Aston Martin legfőbb gyengeségének az amúgy igencsak nehézkes szezonjukban.

A silverstone-i alakulat jelenleg a kilencedik helyen áll a tíz csapatos világbajnokságban, csak a Williamset előzik meg. Az eredményeik ugyanakkor mostanában javultak, több pontot gyűjtöttek az elmúlt négy versenyen az Alfa Romeónál, illetve az AlphaTaurinál is. A fejlődés ellenére azonban Vettel lát még néhány területet, ahol törekedhetnek a jobb eredményekre.

„A gyengeségünk a szombati időmérő, mert szerintem a versenyen ott tudunk maradni a harcban, ha jó helyre kvalifikálunk” – nyilatkozta a visszavonulását bejelentő négyszeres világbajnok. „Igazából pénteken eléggé megkönnyebbültem. Jó volt a péntekem. A szombati nap nem igazán úgy alakult, ahogy akartam, így nem voltam elégedett az este [a 18. helyre kvalifikálta magát a német – a szerk.], de vasárnap már sokkal jobban éreztem magam, és vissza tudtam kerülni a versenybe. A terv, amit kidolgoztunk, működött, elégedett vagyok vele, de ahogy mondtam, általában előre tekintek. Most a szünetet várom, a hátralévő versenyeket, és megpróbálok olyan keményen dolgozni, amennyire csak tudok. Igyekszünk a legjobbunkat nyújtani és a végéig harcolni.”

Forrásgpfans.com